Annyi jelzőt ragasztott már rá a történelem. Volt ő parázna asszony, nagyvilági nő, értelmiségi, filozófus, kiemelkedő tehetségű diplomata. De vajon mi illik ezekből leginkább Nagy Katalin cárnőre? Valóban csak az élvezeteket hajszolta vagy több volt ennél? Nagy Katalin orosz cárnőnek már a származása is meglepő, hiszen egyáltalán nem volt sem orosz, sem igazán nemesi sarj. Poroszországban született, Keresztély Ágost anhalt-zerbsti herceg leányaként. A herceg nem volt komoly befolyással a nagypolitikára, talán ezért is határozta el, hogy lányát csekély orosz felmenőiknek köszönhetően megpróbálja „becsempészni” az orosz udvarba.

A későbbi cárnő Katalin Sophie Friederike Auguste von Anhalt-Zerbst néven látta meg a napvilágot. Apja diplomáciai intrikái révén bekerült a III.Péternek szánt hölgyek sorába, és nagy szerencséjére rá esett a fiatal uralkodó választása. Ebben nagy szerepet játszott, hogy Sophie látványosan elkezdett „oroszosodni”, megtanulta a nyelvet, sőt még az ortodox hitre is áttért, hogy ezzel is meggyőzze Pétert elhivatottságáról. A keresztségben pedig új nevet kapott: Jekatyerina Alekszejevna.

Ezekkel a lépésekkel nem csak jövendőbeli férje, de annak édesanyja elismerését is kivívta, így kis idő múlva nyílvánvalóvá vált, hogy Sophie lesz a leendő cárné.

A fiatal párról viszont hamar kiderült, hogy nem illenek össze. Pár hónappal az esküvő után már mindkettejüknek szeretői voltak. Bár a történelem hajlamos csak Katalin szeretőit felemlegetni, valójában Péter sem volt magányos a hálószobájában. Bár kétségtelen, hogy míg férje megelégedett egyetlen hölggyel, addig Katalin három jóképű férfit is a szoknyája mellett tartott: Szergej Szaltikovot, Charles Hanbury Williamst és Poniatowski Szaniszló Ágostot.

1762 januárjában anyja halálát követően Péter megkapta a trónt, de már a kezdetektől fogva problémái akadtak az uralkodással. Túlságosan kedvelte a poroszokat, amit alattvalói nem néztek jó szemmel. Végül egy későbbi elbaltázott diplomáciai lépés révén a cárnak menekülnie kellett és egy vértelen puccsot követően Katalin támogatói megtették őt uralkodónak. Férje meg sem próbált ellene tenni, sőt valószínűleg Péter maga is belátta, hogy alkalmatlan az uralkodásra és valószínűleg meg is könnyebbült, hogy nem kell a cárság nyűgeit a nyakába vennie.

Péter azonban pár hónap múlva hírtelen életét vesztette. A legtöbben Katalinra gyanakodtak, mert a cárnő hetekig csak azt hangoztatta, hogy szegény férje súlyos betegség áldozata lett. Viszont az utókor kiderítette, hogy egyik sem igaz. Valójában Katalin egyik szeretőjének öccse okozta Péter halálát, igaz valószínűleg véletlenül. Katalinnak azonban túl jól jött ez a dolog, így nem szankcionálhatta az elkövetőket, nehogy meggyűlöljék a hívei.

Katalin zseniális külpolitikájának köszönhetően Oroszország egyre csak nőtt. Katalin tudta, hogy hogyan kell ügyesen lavírozni a nemzetközi felhajtásban. A francia forradalmat követően megkövette a felvilágosodás eszményeit, sőt Voltaire-rel és Diderot-val is állandó levelezést folytatott, magát sokszor trónon ülő filozófusként emlegetve leveleiben.

A szeretőivel nagyon jól bánt, noha nem mindig váltak el szépen az útjaik, Katalin mindig gondoskodott nekik biztos anyagi háttérről, kényelmes uradalomról, ahol eltölthették tövábbi életüket. Sőt egyik szeretőjét, Poniatowskit még lengyel királlyá is megtette az ország felosztását követően, hogy így is megszilárdíthassa ottani hatalmát.

Fiával már sokkal hidegebb volt. I. Pál apja felől akadtak kétségek, hiszen bár akkortájt a cár ágyába fogadta hitvesét, annak szeretői miatt mégis voltak találgatások, melyek szerint nem Péter az apa, de a hasonlóság meggyőzte a kétkedőket. Katalint viszont pont ez a hasonlóság taszította el gyermekétől. Ki nem állhatta volt férjét. Gusztustalannak és együgyűnek tartotta és a kényszer, hogy mellette legyen, annyira elundorította már fiatal korában, hogy valószínűleg ezért nem tűrte a fia közelségét sem. Az apját látta benne. Pált ki is akarta zárni az örökösödési sorból és unokaöccsét, a későbbi I. Sándort akarta örökébe léptetni.

1796-ban november 6-án halt meg váratlanul. Az örökösödés még ekkor sem volt tisztázott. Sok forrás szerint fia, mint egy őrült járt fel s alá a halálos ágya mellett, hogy eltüntessen minden olyan iratot, mely megakadályozná trónra lépését. Katalin pedig 36 évi uralkodás után, a világ egyik legnagyobb vezetőjeként hunyta le szemeit.

Bár elnyomó uralkodó volt, felvilágosultsága megkérdőjelezhetetlen. Leányiskolát és könyvtárakat alapított, Voltaire halála után egész gyűjteményét megvette az örökösöktől. Megalapította az Ermitázs múzeum elődjét, mely ma az egész Téli Palota területét kihasználva működik.

Bár sok kritika érte és éri mai napig is szeretőinek magas száma és a későbbi korkülönbségek miatt (hiszen egyik utolsó szeretője negyven évvel volt fiatalabb nála), mégis valószínű, hogy csak női mivolta miatt alakult ki a közvéleményben a rosszalló hozzáállás. Valószínűleg nem rendelkezett több kegyenccel, mint akármelyik európai király.

A történelmi személyeket bemutató cikksorozat további részei:

Hatsepszut, a fáraónő

Sissi, a magyarok királynője

Madame de Pompadour a leghíresebb szerető

VIII. Henrik, egy rossz hírű király - I.rész

VIII. Henrik, egy rossz hírű király - II.rész