Nyissunk adományboltot!

2010. 08. 16.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
Nyugat-Európában már nem hat az újdonság erejével az úgynevezett charity shopok, azaz az adományboltok létezése. De pontosan milyen elven is működnek ezek? Az első adománybolt kapuit 1941-ben nyitotta meg a Vöröskereszt Londonban, azóta pedig már számos üzlet csatlakozott a nemes célhoz. Ezek mögött alapítványok állnak, és ők várják a különféle adományokat. A shopok lényege, hogy ruhát, értéktárgyat, bútort adományoznak a magánszemélyek vagy cégek számukra, ezeket pedig eladják az érdeklődőknek.
 
A vevőknek azért érdemes betérniük ide, mert nemcsak olcsóbban juthatnak az árucikkekhez, hanem azzal a tudattal élhetnek, hogy jótékonykodtak, és tettek valamit a rászorulók érdekében.
Angliában vannak szívbetegeket, hajléktalanokat, beteg gyermekeket támogató és állatmentő szervezetek is, csak hogy említsünk néhányat. Magyarországon 2008-ban nyitotta meg az első adományboltot a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítvány, kezdetben csak virtuálisan. 2009-ben már üzlethelyiséget is igénybe vettek, de 2010 júniusában be kellett zárniuk. Vállalkozásnak számított, így az eladott cikkek után ÁFÁ-t kellett befizetni, és ezzel kapcsolatosan más adókat is.
 
Ezenkívül biztosítani kell a boltvezetőt, és az önkénteseket is, akik segítik a bolt munkáját. Valamint az adakozó kedvű cégek és civilek is nélkülözhetetlenek a projekt létrejöttéhez. Megoldásra váró probléma, hogy a tevékenység hogyan válhat jogilag nonprofittá hazánkban. Ha Magyarországon megoldódna a szociokulturális és jogszabályozási akadály, már csak a civilek és a cégek adakozási kedvét kellene ösztönözni…
Sokan lennének, akik rászorulnának az adományokra, amik az ilyen boltokon keresztül jutnának hozzájuk.


Szerző

donna.hu



Scroll to Top