Öt jel, mely arra utal, hogy felnőttél

2008. 07. 07.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A kinti világ Azon még nagy nehezen túltetted magad, hogy az általános iskolások az elmúlt években rendszerint csókolommal köszönnek, de hogy egy ideje már az éjjel-nappaliban is magáznak, ráadásul évek óta nem kérték el a személyidet, mikor cigit vettél… Túl a huszonötön is iszonyú drámai tud lenni a pillanat, mikor megfogalmazódik benned a kérdés, hogy ezek szerint akkor téged már felnőttnek néznek?! Terápiás megoldásként a bevásárlásokat ezután „csájníz dorkóban”, meg szakadt farmerban intézed, s a hálától párás tekintettel pislogsz az eladóra, amikor –látva rajtad éveid letagadására irányuló lelkes igyekezetet –, végre megszán és elkéri az igazolványodat.

Munka Ha egyáltalán sikerül összehozni egy találkozót elfoglalt barátaiddal, a beszélgetések nagy részét már nem a legújabb hódításokról, hétvégi „zenés-táncos eszméletveszésekről” szóló beszámolók teszi ki, sokkal inkább a ki milyen fáradt az egész napi robottól, illetve a „péntek délutánra már ki tudnám tekerni a főnököm nyakát” kérdéskörök nyomasztó atmoszférája telepszik rátok. Az első alkalommal még elmenekülsz előlük arra hivatkozva, hogy a mosógépben felejtetted a tiszta ruhákat, szül a kakasod, meg kell öntöznöd a fikuszt még a földrengés előtt, stb. Idővel azonban te is beszállsz a „Na, melyikünk a legnyúzottabb ma este?” című roppant izgalmas versenybe.

Párválasztás Talán még mindig vadul flörtölsz kedvenc zenekarod ellenállhatatlan szólógitárosával, kicsit visszafogottabban a léhűtő csapos fiúval, de már jó ideje nem tudod elképzelni, hogy ő lesz gyermekeid apja. Azon kapod magad, hogy egyik napról a másikra elkezdett fontossá válni a biztonság, az anyagi háttér, a férfiakban már azt nézed vajon lehet-e rá építeni, s nem azt milyen gyönyörű szép szeme, izmos válla, dögös feneke van. A felismerés traumatikus, és te még jó ideig képtelen vagy eldönteni, hogy az új értékrendedtől felszínesnek vagy felelősségteljesnek érezd magad.

Szex A barátok, barátnők szinte minden átmenet nélkül elkezdenek beszélni a párkapcsolatuk azon periódusáról, mikor szex helyett alvás és/vagy hátvakargatás van. Ha feltűnik nekik szemedben a szánalom legkisebb kósza szikrája, rögtön ellentámadásba lendülnek, s szexuális életük takaréklángon égését új megvilágításba helyezik. Egyetemi székfoglalót tartanak arról, hogy ez az állapot egy hihetetlenül meghitt dolog, soha nem voltak még ennyire kiegyensúlyozottak, voltaképpen mindig is erre vágytak, ifjúkoruk ezer meg egy vad éjszakája már a múlté, mindössze szép emlék. Ráadásul ma már a lábukat sem kell borotválni…

Család Egyszer csak valaki anyának szólít. Nincs tovább, a kör bezárult, ezen a ponton minden bizonnyal kénytelen vagy beletörődni: végérvényesen és visszavonhatatlanul felnőttél. De ekkorra talán már nem is bánod…

 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top