Valóban Istent játszanánk?

2008. 07. 06.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Egy Amerikában szabadalmaztatott módszerrel lehetségessé vált az ember ősi vágya. Az eljárás alapja, hogy a kutatók már képesek a leánygyermek nemzéséhez szükséges „X” kromoszóma, illetve a fiú nemzését eredményező „Y” kromoszóma különválasztására. A mesterséges ondóbevitellel történő megtermékenyítés nyomán 90%-os biztonsággal olyan nemű újszülött jöhet világra, amelyet a szülők szeretnének. A művi beavatkozás elvégzésére már lehetőség van Ausztráliában, Belgiumban, az USA-ban, Kanadában és Hollandiában. A téma hazánkban is többször felvetődött a korábbi években, a törvénymódosításig azonban nem sikerült eljutni. Jelenleg 5 évig terjedő szabadságvesztéssel büntetik a gyermek nemének orvosi úton történő befolyásolását. A módszert ellenzők rengeteg érvet felsorakoztattak. Az egyik ezek a közül, hogy „ember ne játsszon Istent”. Gyulay Endre Szeged-Csanádi megyéspüspök például közölte: a katolikus egyház tanítása egyértelmű, a természetességet hirdeti ebben a kérdésben is. Véleménye szerint a gyermekvállalás nem kívánságműsor. Mások azzal érvelnek, hogy a törvény megszavazásával felborulhatna a nemek közti természetes egyensúly. Czeizel Endre orvos-genetikus már évek óta próbálja elérni az eljárás törvényi szintű elfogadtatását. A módszer alkalmazását csak a második vagy harmadik gyermek nemének megválasztásakor tartaná indokoltnak. S, hogy milyen előnyökkel járna, ha befolyásolhatnánk következő gyermekünk nemét? Kiküszöbölhető volna néhány nemhez kötött örökletes betegség, mint a Duchenne-féle izombetegség vagy a vérzékenység, még a fogantatás előtt. Ezek a betegségek X-kromoszómához kötöttek, ami azt jelenti, hogy az anya tünetmentes, de továbbörökíti, s csak a fiúgyermekek betegszenek meg. E betegségek miatt a magyar törvény megengedi, hogy a terhesség 12. hete után tisztázzák a magzat nemét, s amennyiben a gyermek fiú, s hordozhatja a betegség kialakulásáért felelős hibás gént, úgy az édesanyának joga van a művi terhesség-megszakításhoz. Az abortusz azonban, csak úgy, mint a beteg gyermek születése gyakran feldolgozhatatlan lelki megrázkódtatással jár. S mindez elkerülhető volna, ha ezekben az esetekben biztosítani lehetne, hogy a születendő gyermek lány lesz. A nemhez kötött örökletes betegségeken kívül egy másik igen komoly társadalmi érv is amellett szól, hogy meg kellene adni a lehetőséget a leendő szülőknek arra, hogy megválaszthassák a második vagy harmadik gyermekük nemét. Magyarországon minden évben 30 ezerrel leszünk kevesebben. Több szülő vállalna a meglévő(k) mellé újabb gyermeket, ha biztosan ellenkező nemű lenne. Nem valószínű, hogy borulna a nemek aránya közti egyensúly Magyarországon, mivel akinek már van egy vagy két fia, az kislányra vágyik majd és fordítva. Számítások szerint így évente 20 ezerrel nőhetne a születések száma hazánkban. Érdemes latolgatni a lehetőségek, az érveket és ellenérveket. Vajon azzal, hogy megválaszthatnánk második vagy harmadik gyermekünk nemét, valóban Istent játszanánk? Vagy csak megkapnánk a lehetőséget arra, hogy éljünk a tudomány vívmányaival?

Kapcsolódó témák:

$$794$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top