Felnőttként általában elfelejtjük, hogy gyerekkorunkban mennyire szerettük összepiszkolni magunkat. Imádtuk a homokozóban a földet túrni és mikor esett, minden tócsába bele kellett ugornunk szüleink legnagyobb sajnálatára. Nem így volt?  Nézzétek csak meg a saját gyerekeiteket! Ti is pont ilyenek voltatok, sőt titkon talán még most is élveznétek valami hasonlót, ha nem kellene a ruhátokat félteni. Nos, Spanyolországban van egy fesztivál, ahol minden évben nyakig merülhetnek a bátor harcosok a paradicsomszószban…

Valenciától nem messze fekszik Bunol városa, ahol minden év utolsó augusztusi szerdáján óriási paradicsomháború tör ki. A La Tomatina délelőtt 11-től egészen délután egyig is eltart. A fesztivált 60 éve minden évben megrendezik Bunol városában, mely egy alig kilencezer lelket számláló település. Ám augusztus utolsó hetében közel harminc-negyvenezer turista érkezik a kisvárosba, hogy 100 tonna érett paradicsommal vegyék célba, akit csak látnak. Maga a paradicsomháború persze csak a fesztivál csúcsa, mivel a Bunolban megrendezett fesztivál minden alkalommal egy hétig tart. Ám mára az érdeklődők száma akkorára duzzadt, hogy sokan bizony a külső utcákba szorulnak, és ezzel együtt a paradicsom nagy részéből sem jut nekik, de a parti ettől még fergeteges, hisz a spanyoloknál sosem unatkozhat az ember.

A történelem úgy tartja, hogy az első háború 1944-ben tört ki néhány barát között a falu főutcáján. Az ezután következő években pedig olyan hagyománnyá vált, mely mára a világ legnagyobb, éves ételháborújává nőtte ki magát. A harc maga a városka védőszentjének tiszteletére rendezett egyhetes fesztivál záró eseménye. 

Augusztus utolsó szerdájának reggelén minden boltos és háztulajdonos igyekszik fóliával bevonni a házfalakat, mielőtt azok új színt kapnának a nap folyamán. Innentől már mindenki tudja, hogy csak néhány órát kell várni, míg megérkeznek a teherautók a több tonnányi paradicsommal, melyről az első bombákat maguk a sofőrök dobják a tömeg közepébe, melyre a bámészkodók sem restek ugyanolyan gyorsan válaszolni. Onnantól pedig már nincs barát, csak pirosra festett ellenségek tömege.

A háborúban itt csak egy szabály van: paradicsomot kézben összenyomni, mielőtt bárkit becélzunk, hisz egy kemény paradicsom akár komolyabb sérüléseket is okozhatna. A harc végeztével minden kifáradt harcosra vár egy ideiglenesen kihelyezett zuhanyzó, miközben 60 év tapasztalatának köszönhetően a háború minden nyoma néhány órával később már el is tűnik az utcákról. Csak csendben jegyezném meg, hogy talán ebben tanácsot kérhetnének az itthoni köztisztaság felügyeletek, mert sokszor még áprilisban is konfetti darabokat visz a szél néhány városban.

Persze az sem kizárt, hogy a helyi nagyik (szorgos méhecskeként) kimennek, begyűjtik a paradicsomszószt és egy évig nincs gondjuk a tésztaszószra a La Tomatina után.