Mese

Minden kislány ismeri a szőke herceget meg a fehér lovát. A kor előrehaladtával talán a hajszínnel már nem nagyon foglalkozunk, s meglehet, hogy a lóról is hajlandóak vagyunk lemondani, abban az esetben, ha van helyette szép piros autó vagy egy jól fizető állás, de hogy hercegnek kell lennie, az biztos. Már ami a lovagiasságot, a hozzá illő gyémánt cipellőinket és a bálokat, az udvariasságot, a gondolatolvasást, a szépen kimunkált felsőtestet, meg az egyebeket illeti. El bírnánk viselni, ha megmentenének minket a sárkánytól, kiszabadítanának a toronyszobából, de mindenesetre szeretnénk magunkat Nőnek, őt meg Férfinak látni, az biztos. Ezeket az illúziókat szívtuk magunkba Andersen meséivel és ilyesmikről szóltak a nagymama intelmei is. Így aztán már egészen kicsi korunkban tisztában voltunk a sztereotipikus nemi szerepekkel. És nem is vágytunk másra egészen addig, míg nem szembesültünk a valódi férfiakkal. Hogy ez miért változatott meg mindent? Mert a valóság izgalmasabb a fikciónál.

Valóság

Nem választunk hercegeket. Miért? Hát leginkább azért nem, mert a hercegekkel való együttélés voltaképpen rém unalmas. Lássuk be: a hercegséggel együtt jár egyfajta tökéletesség-kultusz, ami elvben ugyan nagyon csábító tud lenni, de a gyakorlatban bosszantó egy hibáitól megfosztott férfi. Kicsit olyan ez, mint a tökéletes frizura: ha egyszer sikerül, annak őszintén tudunk örülni, de ha minden nap eszményi hajzattal a fejünkön látnánk viszont magunkat a tükörben, előbb utóbb az a kínos érzés kerítene minket hatalmába, hogy ez már-már természetellenes. Egyszerűen hiányoznának azok a kósza tincsek, amitől az egész valóságossá válik. Nos, ez helyzet a hercegekkel is: nem bírjuk őket hosszútávon elviselni. Így aztán az ember lánya olykor képes egészen a túlsó partig hajózni: herceg helyett bőrdzsekis alkoholistát választ párjául. Mert abban több a fantázia. Nem akarunk mi mindig minden helyzetben gyenge nők lenni, néha szeretnénk megmenteni a teremtés koronáját. Különben is a nagymamától meg Andersentől ránk maradt klasszikus Férfi és Nő figura rég lejárt lemez. Sőt, meglehet, hogy már ők se gondolták igazán komolyan. Vagy, ha mégis, azóta volt már emancipáció, feminizmus, s mi újabban vezethetünk, szavazhatunk, dolgozhatunk. Hát átlépve a felnőtt élet küszöbén, nem vágyunk a mesék életre keltésére.

Hogy aztán meg sokszor zokogunk, kétségbe esünk bőrdzsekis alkoholista miatt, és visszasírjuk a gyermekkori szőke herceg ábrándját? Ez csak természetes. Vagy, ha nem is az, mindenesetre a nők már csak így működnek. Feltehetőleg valahol a tökéletes és a deviáns között kéne megtalálnunk a számításunkat. Ehhez meg kellene őrizni valamit a gyermekkori fantáziákból, s azt ötvözni egy kevés racionalitással. Talán akkor lennénk valahol a mese és a valóság közt, s – egy apróbb hibákkal bíró herceggel az oldalunkon –, vígan lépdelhetnénk tovább az aranyközépúton.