De miért is vegyük a fáradságot, hogy elvessük a kényelmes eldobható pelenka használatának ötletét, és más megoldás után nézzünk? 

Ausztriában például anyagilag is támogatják a mosható pelenkák használatát, mivel egy kísérlet kimutatta, hogy egy város egy év alatt megközelítőleg százhetvenötezer kilogramm pelenkát használ el, ami mind a szeméttelepre kerül. Egy gyermek a szobatisztaságig (huszonhét-harminc hónap), körülbelül egy tonnányi csomagot produkál. Az eldobható pelenkákat műanyag tartalmuk miatt még csak el sem lehet égetni, mert környezetkárosító hatása felmérhetetlen lenne. A szeméttelepen a bomlás során azonban így is metánt termelnek, amely a széndioxidnál is jóval károsabb üvegházhatású gáz. A pelenkával együtt a széklet is a szeméttelepekre kerül a csatornahálózat helyett, ami így megfertőzheti az arra kóborló állatokat, de akár a talajvizet is és nem csak a bomlási folyamat által, hanem például egy csecsemő még oltás után több héttel is üríthet ki magából különböző (például gyermekbénulásos) vírusokat. A pelenkák papírtartalma miatti erdőirtás szintén fokozza a környezetszennyezést.

A nedvszívó betétben lévő anyagokkal pedig jobb, ha nem érintkezik a baba bőre. De még anyagilag is megéri váltani! Egy gyerek a szobatisztaságig körülbelül négy-hatezer darab eldobható pelust használ el. Ha ötezres darabszámmal számolunk, és durván ötven forintos pelus darabárral, akkor a végösszeg kétszázötvenezer forint. Mit használjunk, ha a mosható pelenka ötletétől óckodunk? Az egyik legmeglepőbb megoldás az, hogy semmit, az ürítés kontrollja ugyanis a korai reflexek egyike, mint a búvár-, fogó-, lépő reflex stb. A többi korai reflexhez  hasonlóan azonban, kábé hat hónapos korra teljesen megszűnik, ha csak a szülők odafigyeléssel és a kezdeti időkben belefektetett jelentős energiákkal fenn nem tartják, mely által irányíthatóvá, sőt tudatossá válik. Egy jó darabig a hagyományos értelemben így sem lesz szobatiszta a gyerek, de az anya a jelzésekből megtanulja a baba szükségét felismerni, a kicsi pedig a megfelelő körülmények megteremtését kivárni.

Ez a módszer az Elimination Communication (űrítéskommunikáció) névre hallgat, és nagymértékben elősegíti a szülő (anya) és gyermeke közötti intimebb, mélyebb egymásra hangolódást. Nem célja, de általában következménye a viszonylag korai, 15-20 hónapos kor körüli, tökéletes szobatisztaság.

Afrika, Ázsia és Dél-Amerika nagy részén, a nomád kultúrákban, a legtöbben soha nem viseltek pelenkát. Az újszülött állandó, szoros testkontaktusban van édesanyjával, aki nagyon hamar megtanulja felismerni a baba viselkedéséből, mikor kell ürítenie, és ilyenkor megfelelő testtartásban eltartja magától, miközben jellegzetes hangot ad. A kelet-afrikai digók egy év körüli, már járni tudó gyermekei a lakóhelyiségen kívül, egyedül elvégzik dolgukat. A természeti népek gyakorlati tapasztalatait és a nyugati kultúra sajátságait figyelembe véve jött létre az EC, mint módszer, melynek legismertebb népszerűsítője a kanadai Ingrid Bauer, és már hazánkban is akadnak követői. Speciális eszköze az úgynevezett ázsiai bili, mely kicsi, keskeny, magas, széles peremmel, könnyen akár ölbe is lehet venni. De nem feltétlenül kell ilyet beszerezni, a kezdeti időkben, amikor a baba még csak anyatejen él, a mosdókagyló, a későbbiekben pedig akár egy vödör is megteszi. A csecsemő „biliztetésének” módja a későbbi fűbe pisiltetéséhez (kakiltatásához) hasonlatos, a baba hátát a hasunknak támasztjuk, miközben kezünkkel a combjánál tartjuk. Ilyen egyszerű…

Kapcsolódó cikkek:

$$3086$$

$$3087$$

$$3015$$