A kék ház

2009. 06. 02.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Bár érzelmeit nehezebben mutatja ki, érzelmei jól megalapozottak. Rajza utal is arra, hogy szeretet veszi körül. Igényli a kapcsolatokat, szívesen barátkozik, de tanítgatni kell arra, hogy ne legyenek nagy elvárásai másokkal szemben. Alapvetően alkalmazkodó gyermek.

Mindkét szülőjéhez egyformán kötődik, édesapja szeretete és elismerése különösen fontos számára. Szeretne minél jobban megfelelni neki, s szeretne még több szeretetet, dicséretet kapni édesapjától.  

Ez a kisfiú nem vezeti le a benne felgyülemlett feszültséget, erre utal dagadó háza is. Erre a problémára mindenképpen kellene valami megoldást találniuk a szülőknek. Az emberfigurák ábrázolása azt mutatja, hogy kézügyességét tekintve elmarad kortársaitól. Figyelme kevesebb dologra terjed ki, monotóniatűrése is feltétlenül fejlesztendő, hogy az iskolai feladatok elvégzésére kellő figyelmet tudjon szentelni.   

Ihász Judit - grafológus



Szerző

donna.hu



Scroll to Top