Emberek vagyunk. Félelmeink vannak, melyek természetes vele járói életünknek. Sőt, legyőzve ezeket erősebbek leszünk, nagyobb önbizalommal tekintünk a jövőbe. A gondok akkor kezdődnek, amikor a félelmek súlyosan, és indokolatlan esetben (is) jelentkeznek valakinek az életében, és huzamosabb ideig megmaradnak. Ekkor már fóbiáról beszélünk.
A fóbia a görög „félelem” szóból származik, és annyit tesz: félni egy meghatározott dologtól, cselekménytől, tevékenységtől vagy helyzettől. Ez a félelem folyamatosan fennáll, és a legtöbb esetben megalapozatlan. Azok, akik valamilyen fóbiában szenvednek, már egy félelmetes helyzet vagy tárgy gondolatától is halálosan rettegni kezdenek, de amíg nem kerülnek ténylegesen szembe vele, addig nagyjából rendben is vannak. Legtöbb esetben ezek az emberek átlátják, hogy félelmeik túlzottak, és értelmetlenek, de amikor mégis szembesülnek az adott helyzettel, akkor elveszítik a hidegvérüket.
Miben különböznek vajon a hétköznapi félelmek a fóbiáktól?
A fóbiás félelem intenzívebb, szorongató és blokkoló érzés, mely azt üzeni „hordozójának”: fuss, menekülj, és azonnal! Azok az emberek, akik valamilyen fóbiában szenvednek, jelentős stressz alatt állnak, sokuk folyamatosan, erősen gátolva ezzel mindennapi megszokott életvitelüket, társas életüket és szakmai teljesítményüket. Vannak, akik nem tudnak megfelelően koncentrálni a párjukra, nem tudják kielégítően ellátni a napi teendőiket, szoronganak a munkahelyükön, mert a gondolataik legtöbbször a félelmet okozó tárgy körül forognak.
Az egyes fóbiáknak nagyon sok közös vonásuk van, a DSM-IV (Mentális zavarok diagnosztikai és statisztikai kézikönyve) három kategóriát különböztet meg: az agorafóbiát, a szociális fóbiát és az egyszerű fóbiát.
Az agorafóbiások igyekeznek minden olyan nyilvános helyet vagy eseményt elkerülni, ahonnan nehéz lenne elmenekülni, vagy segítséget kérni pánikroham esetén. Kerülik a zsúfolt utcákat, vagy áruházakat, nem mennek át hídon vagy alagúton, nem használnak tömegközlekedési eszközt vagy liftet. Sokan a lakásból se mernek kimenni, egyedül semmi képen, de akadnak olyanok is, aki nagyon közeli családtagokkal esetleg elmerészkednek a közeli boltig. Vannak, akik még a lakásukban is szoronganak annak a lehetőségétől, hogy el kellene hagyják azt, ezért otthon is igénylik a közeli hozzátartozók jelenlétét. Az agorafóbia intenzitása hullámzó, sokan teljesen a házuk foglyává válnak, társas kapcsolataikat megszakítják, állásukat feladják. Ennek a beszűkült élethelyzetnek köszönhetően sokak depressziósak is lesznek.
A szociális fóbiában szenvedő emberek tartós és képtelen félelmeket táplálnak a társas helyzetek és a szereplések iránt, melyekben nagy az esély arra, hogy kínos helyzetbe fognak kerülni. Nem hajlandók nyilvános helyen étkezni, rettegnek attól, hogy nagy tömeg előtt beszélniük kelljen, vagy csak attól, hogy valaki felfedezi rajtuk, hogy remeg a kezük, vagy elvörösödik az arcuk. Munkát is csak olyan helyen vállalnak, ahol nem kell emberek között dolgozniuk. Ha a számukra kellemetlen társas helyzet mégis bekövetkezik, akkor ugyan úgy, mint az agorafóbiásoknál, beindul a pánikreakció. Remegni kezdenek, leizzadnak, forog velük a világ és a szívük össze-vissza kalapál.
Az egyszerű fóbiások bizonyos tárgyaktól, állatoktól vagy helyzetektől irtóznak. A leggyakoribb egyszerű (specifikus) fóbiák a rovaroktól, meghatározott állatoktól (például pók), magasságtól, zárt terektől, vagy a mennydörgéstől való félelem. Ezeket lényegesebben egyszerű elkerülni, még akkor is, ha a művelet kidolgozása komoly energiákat és tervezést igényel.
Az egyszerű fóbiák az élet bármelyik szakaszában kialakulhatnak, és könnyen el is tűnhetnek idővel. A szociális fóbia leggyakrabban gyermekkorban vagy serdülőkorban kezdődik, és minden két ilyen fóbiában szenvedő férfira három nő jut. Az agorafóbia esetében a kezdet a húszas, harmincas életévre tehető, és kétszer annyi nőt érint, mint férfit. Súlyosabb esetekben a szakemberek a fóbiák kezelésére elsősorban a félelem tárgyával való szembesítést alkalmazzák.
Kapcsolódó anyagok:
$$3791$$
$$4109$$
$$4135$$
