Robert Pattinsont megríkatták!

2011. 04. 27.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

 

A felelős nem más, mint egy elefánt! Igen, egy a Water for Elephants (Vizet az elefántnak!) című film forgatása alatt szerepeltetett Tai nevű elefánt vette rá a színészt, hogy elmorzsoljon néhány könnycseppet.

Robert a következőképpen nyilatkozott a témáról: "Elsírtam magam Tai utolsó estéjén a forgatási helyszínen.  Úgy gondolom, időnként sokkal jobban kijövök az állatokkal a filmekben, mint a színésztársakkal. Jobban is szeretek állatokkal és gyerekekkel együttdolgozni, mint emberekkel.” Rob tehát a híres Tai elefánttal szerepelt együtt a ’Vizet az elefántnak!’ című filmben, melyet április 22-én vetítettek először Amerikában, nálunk pedig csak július 14-től nézhetjük meg a mozikban.

A film egyébként rendkívül izgalmas drámának ígérkezik, az eddigi visszajelzések igen pozitívak.  A Francis Lawrence rendezte mozifilm főszereplői Robert Pattinson mellett olyan elismert színészek, mint Reese Witherspoon és Christoph Waltz. A színészi alakítás is többnyire csak dicséreteket zsebelt be.

A történet egy állatorvostan-hallgatóról, Jacob Jankowskiról (Robert Pattinson) szól, aki feladja tanulmányait és csatlakozik egy vándorcirkuszhoz, miután szüleit tragikus hirtelenséggel elveszti. Ezzel kinyílik előtte egy másik világ, tele izgalmakkal, ugyanakkor megpróbáltatásokkal is. A cirkusz küzd a fennmaradásért a nagy gazdasági világválság idején.  Jacob a cirkusz állatállományáról gondoskodik, s közben megismerkedik a csodálatos Marlenával (Reese Witherspoon), a műlovaglóval, aki azonnal elbűvöli, a nő azonban August, az állatidomár felesége. Jacobnak nem kis fejtörést okoz Rosie, az idomíthatatlannak tűnő elefánt, egészen addig, míg a fiú meg nem találja az állattal a közös hangot.

A filmben természetesen egy szerelmi szál bontakozik ki, egy olyan világban, ahol a szerelem luxus, s csak keveseknek adatik meg.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top