Minden út Rómába vezet, tartja a régi mondás. Nos, tavaly húsvét után a mi utunk is Rómába vezetett életünkben először. Úgy gondoltuk, hogy ha a nyaralást előrehozzuk tavaszra, akkor nem csak spórolhatunk, de kevesebb turistával is kell megküzdenünk. Nos, részben igazunk volt. Róma, Olaszország fővárosa már 2500 éve áll és hirdeti a kulturális, történelmi és az idők során hozzá kapcsolódott vallási értékeit. Mi 4 napot és 3 éjszakát töltöttünk Rómában.

 A Viktor Emánueltől elindulva a Colosseum felé - Fotó: SAci  

Alig ért földet a gépünk Róma három repülőterének egyikén, mi máris a szállásunkra siettünk, amely zarándokházként és szállodaként is működik, így jóval olcsóbb volt, mint bármelyik hotel, majd némi felfrissülés és térkép, közlekedési bérlet vásárlása után már úton is voltunk a belváros felé. Bár Rómát több mint 2 millióan lakják, mégis a történelmi belváros, ahol a legtöbb turista is megfordul, alig 3 kilométert ölel fel a Colosseumtól a Spanyol lépcsőig. Ezt természetesen akár gyalog is bejárhatjuk, főleg azért, mert minden sarkon újabb és újabb templomba, történelmi emlékbe botlik az ember, de azért érdemes egy 4 napos vagy egyhetes utazási jegyet venni, ami minden tömegközlekedési eszközre jó (busz, villamos, földalatti) és jóval olcsóbban is jön ki, mint az egyenként megváltott jegyek.

 Lépésenként a Forum Romanum felé - Fotó: SAci  

Ami először feltűnt a belvárosban, miután leszálltunk a buszról a Viktor Emánuel emlékműnél, az bizony az volt, hogy hiába van április és elmúlt már húsvét, annyi volt a turista, mint égen a csillag. Minden nemzetiség és minden korosztály ott sétált az utcákon párosan vagy csoportban, és bizony helyinek tűnő embereket ritkán lehetett felfedezni. Hiába, Róma a turistáké.

Ha nem látnád a Colosseumot valamilyen okból, a tömeg akkor is arra visz -

Fotó: SAci

 

A Viktor Emánuel emlékmű, melynek megépítéséhez annak idején egy egész városrészt kellett lebontani, jó tájékozódási pont a belvárosban. Az emlékmű tetejéről könnyen el lehet látni a Forum Romanum romjaiig, illetve az azt követő Colosseumig, melyben annak idején gladiátorok vívták véres küzdelmeiket a nép szórakoztatásáért. Hisz az egykori politikusok már akkor is jól tudták, hogy kenyér és legfőképpen cirkusz kell a népnek.

 A Forum és a Colosseum szinte egymás mellett helyezkedik el - Fotó: SAci  

A városban nincs olyan emlékmű, ahol ne lenne néhány katona és rendőr, akiknek egyrészt a turisták őrzése, másrészt pedig az emlékművek őrzése a turistáktól a mindenkori feladata. Ugyanis itt fokozottan érvényben van a mindent a szemnek, de semmit a kéznek törvénye az épületek vonatkozásában is. Éppen ezért elég ijesztő, mikor egy fegyveres őr hatalmas karlengetéssel, gesztikulálva hozza percenként egy botor turista tudtára, hogy a műemlék lépcsőire nem szabad leülni, pláne nem enni, vagy inni a közelében. Mégis, az egységesített Olaszország első királyának emlékére emelt hófehér emlékművet nem szabad kihagyni, ha Rómába látogatunk. Ahogy elindultunk a Forum irányába és a lassan hömpölygő turistaáradatban nyugodtan kattintgattunk a kamerával, csak fokozatosan tudatosult bennünk, hogy mennyire sok is az egy négyzetméterre eső pap, apáca és egyéb katolikus viseletben sétáló, siető, lézengő ember az utcákon. Míg a 21. században a városok nagy részében már ritka jelenségnek számít egy pap vagy apáca egyházi köntösben, addig Róma utcáin mindenhol szembejön egy az emberrel. És minél közelebb jutottunk a Vatikánhoz, annál nagyobbá vált a szentéletűek népsűrűsége az utcán, akiknek a legtöbbje mosolyogva, vagy éppen észrevétlenül sétált velünk a nyugati világ egyik legősibb, de még ma is élettől lüktető városában.

 A vidám halálra ítélt, aki még fizet is az élményért - Fotó: SAci  

Ha csak néhány napot töltünk a városban, akkor egy hosszabb délután alatt a Viktor Emánuelt, a Forumot és a Colosseumot megjárhatjuk gyalog is. Érdemes a lábunkat használni, mert különben sok érdekességről, romról és útszéli látványosságról maradnánk le útközben, ráadásul a színes forgatagban megtett út során számtalan kalandban lehet részünk. A szuvenírárusok nem azok. Ha római emlékeket akarunk haza vinni, akkor ne foglalkozzunk az utcai árusokkal, mert nem csak nagyon drágán árulnak, de nagyrészt ugyanazt lehet kapni náluk, amit a múzeumokban, képtárakban és emlékműveknél is (képeslapok, kulcstartók...), ahol jobb minőségben válogathatunk. Mi az első napon a Forumról egy kavicsot hoztunk el emlékbe, míg a Colosseumban képeslapokat vásároltunk.

 Vezető nélkül a Colosseum is csak egy kupac kő és kavics - Fotó: SAci  

A Colosseumnál és a napok során minden más múzeumnál és látványosságnál is meglepő volt, hogy hiába volt több tucat ember előttünk a sorban, mindig gyorsan és gördülékenyen haladt a sor befelé. Persze az is lehetséges, hogy az épület kolosszális méretei, a kapuk előtt pénzért turistákat mészároló gladiátorok és az embertömeg hatott ránk úgy, hogy észre sem vettük, hogy milyen gyorsan múlik az idő a sorban. Viszont mindenhol van diák- és kedvezményes gyerekjegy, így ezekre érdemes odafigyelni és ennek megfelelően kérni a jegyeket, ha nem akarunk ráfizetni. Ha nem csoporttal kirándulunk, akkor jó ötlet bérelni minden nagyobb múzeumban és emlékműnél egy-egy elektronikus vezetőt, melyen előre felvéve, a látogatási útvonalat követve hallhatjuk, hogy mit is látunk éppen. Mi ezt sajnos a Colosseumnál nem tettük meg, így csak az útikönyvre támaszkodhattunk, illetve arra a túravezetőre, aki előttünk haladva magyarázott egy csoportnak angolul. Az épület múltjából visszamaradt történetek és anekdoták azonnal kiszínezték a homokot és omladozó köveket. Így ha teljesebb élményt szeretnénk, akkor érdemes egy ilyen kis kütyü kölcsönzésébe befektetni, legalább a nagyobb helyeken.

Nincs olyan turista Rómában, aki ne használná ki a percnyi pihenő lehetőségét

minden lépcsőnél és szökőkútnál - Fotó: SAci

 

Ami talán furcsa, de mégis számunkra nagyon pozitív élmény volt, az a mosdók mindenkori rendezett állapota. Ha az ember egész napokat tölt városnézéssel és csak este tér vissza a szállására, akkor a városi mosdók igen lényeges pontját fogják képezni a napjának. Szerencsére ez az örök városban nem csak 2000 éve volt megoldott, hanem napjainkban is. Arra persze számítani kell, hogy néha többet kell várni arra, hogy bejuthassunk egybe, mint arra, hogy elérjünk a Szent Péter bazilika ajtajáig.

A folytatásban, ha velünk maradtok, olvashattok a Szent Péter bazilika tetejére vezető útról, a Vatikán titkairól és az Angyalvár nem is olyan angyali lakóiról!

A folytatást ITT olvashatjátok!

 Van véleményed? Érdekel egy téma, amiről még nem volt itt szó? El akarod mondani? Csatlakozz Facebook oldalunkhoz és mesélj, kérdezz!