Egyetlen hosszú mesém, a hallgatás Óh, mily kétségbeesett Minden egyes szava Óh, mily gyötrő zavarodott reményem Kiszabadult visszhangja. S, mily rút a bőlcső, mely Álomba ringatá A hangosan bőgő fájdalmat A tébolyda színpadán.

Nem választhatok köztetek, Gyász és igazság Vagy keserűség mezején botorkáló Csillogó szárnyú madárként leszek áldozat, Vagy mint magához is hűtlen reményre, Vár reám vigaszthatatlan kárhozat.