Mondd meddig tart?

2009. 04. 11.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Megmenthetjük magunkat (pénzünket) a válságtól?

Talán segít, ha ehhez a kérdéshez megvizsgáljuk a többi égitest helyzetét: a Szaturnusz a Szűz jegyében áll. Ez azt jelenti, megkereshetjük a pénzt, ha megdolgozunk érte. Azt is, hogy mindenki magáért felel, és gondoskodnia kell arról, hogy túlélje a válságot. Egyszersmind a Szaturnusz a Szűz jegyében azt is elárulja, hogy ha méltóan viselkedünk a Földdel szemben, akkor az el is tart minket. Ez konkrétan azt jelenti, hogy a puszta létünkért nem kell aggódnunk. A Szaturnusz őrködik. A Szűz jegyében szolid és ésszerű befektetéseket tanácsol, tehát egy jó betétkönyvet vagy lekötött százalékos betétet ajánl. Természetesen a pénz egy infláció esetén elveszíti az értékét, de mint már mondtam, a legrosszabbra nem kell számítanunk.

A Plútó a Bak jegyében áll. Ez annak a jele, hogy az egyes államok átveszik a felelősséget, amit már most is megtesznek. Az állam olyan hatalmassá válik, hogy gigantikus vállalkozó lesz belőle. Ez azt is jelentheti, hogy az állami kölcsönök biztonságosabbak lehetnek majdan, mint a magán vagy magánvállalkozásiak. A Jupiter egész évben a Vízöntő jegyében áll. Ezt nagy segítségként lehet értékelni. Remélhető, hogy a Vízöntő jegyében álló Jupiterrel nem vétjük ugyanazt a hibát, mint az Uránusszal, tehát nem veszünk el határtalan spekulációkban.

A Jupiter a gyógyító. Benne reménykedem. Tulajdonképpen ő a legnagyobb reményem, hogy ebből a válságból épségben kikerülünk. Végül is azt tanácsolják a csillagok, hogy éljünk tudatosan egyik napról a másikra egyszerűen és realistán.

Kihasználhatjuk az időt Uránusszal a Halak jegyében másképpen is? Igen, és ez tűnik a legfontosabbnak! Uránusz tulajdonképpeni jelentése szerint egy motor, mely megmutatja az utat, hogy önálló, egyedi személyiséggé váljunk túl a szülők, tanárok, az állam és az egyház befolyásán. Ablakot nyit nekünk, hogy elmenekülhessünk a világ befolyása elől. Pont most, hogy a Halak jegyében áll, ez az ablak igen nagy. Könnyebben kicsúszhatunk.

Ez azt is jelenti azonban, hogy le kell váljunk erről a világról, amennyire ez lehetséges. Az uránuszi ember nem a világban keresi kiteljesedését, hanem azon kívül. Számára nem a pénz, gazdagság, társadalmi helyzet, hatalom a kívánatos, hanem az igazság, a szeretet, a megismerés. Túl soká foglalkozott az ember külsőségekkel: pénzzel, hatalommal, biztonsággal. Most a belső értékek vannak soron. Keresnünk kell a boldogsághoz vezető utat, amelyet senki sem vehet el tőlünk.

Kapcsolódó anyagok:

$$3070$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top