Sminkiskola 8. - A rúzsozás fortélyai

2008. 10. 30.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ajkaink azonnal magukra vonják a pillantásokat – még akkor is, ha ezt nem vesszük észre. Ha egy kicsit megfigyeljük saját viselkedésünket, hamar rájövünk, hogy egy ember arcán a szeme után, bizony a száját nézzük meg először.

Hangulatunktól és merészségünktől függően számtalan módon kifesthetjük ajkainkat az erotikustól a szendéig, bármilyen árnyalatú és textúrájú rúzst választhatunk. Általában hat alaptípust különböztetünk meg: krémes, áttetsző, csillogó, fémes, matt és ceruzával kontúrozott. A krémes rúzs az örök kedvenc. Nem csillogó, de nem is matt. Ebből a típusú rúzsból mindenki megtalálja a számára megfelelő színt. Áttetsző hatást legkönnyebben félig vagy teljesen áttetsző szájfénnyel érhetünk el. A teljesen áttetsző vagy színtelen szájfény bármikor bevethető – akár színes rúzsra is felvihető – ha egy kicsit fel akarjuk frissíteni megjelenésünket. A félig áttetsző szájfények pedig ragyogást adnak és kihangsúlyozzák az ajkak természetes árnyalatát. A csillogó rúzsok azért annyira népszerűek, mert ezeket is szinte mindenki használhatja. A csillogóra festett ajak rendkívül érzéki tud lenni, bármilyen árnyalatot válasszunk is. A fémes festékek három dimenziós hatást keltenek ajkainkon, ezért nem árt vigyázni velük. Mivel igen erőteljes színt adnak a szájnak, azoknak ajánlott akik kifejezetten szép, szimmetrikus ajkakkal rendelkeznek, vagy nagyon profi módon bánnak a rúzsecsettel. A klasszikus stílus kedvelői használjanak matt rúzst. A matt árnyalatok még jobban kiemelik a klasszikus nőiességet és ne feledjük: a klasszikus, vérvörös ajkak mindig is szuperszexivé varázsolták viselőjüket. Azonban ugyanúgy, mint a fémes árnyalatoknál itt sem árt vigyázni. A matt rúzsok igen erősen tapadnak, nehéz velük bánni. Sötétebb színeket csak akkor válasszunk, ha már eleget gyakoroltuk felvitelüket – ellenkező esetben lehet, hogy egy bohóc fog visszanézni ránk a tükörből… Ha teljesen természetes hatást szeretnénk elérni, nem kell mást tennünk, mint bőrszínünkhöz illő szájkontúrceruzával körberajzolni vagy besatírozni ajkainkat. A ceruza segítségével eltüntethetjük az apró egyenetlenségeket, hibákat, ugyanakkor kihangsúlyozhatjuk ajkaink természetes árnyalatát. Figyeljünk arra, hogy a kontúrceruza hegyes, és elég kemény állagú legyen ahhoz, hogy a száj körüli apróbb vonalakon egyenletesen áthúzhassuk és szépen körülrajzolhassuk ajkainkat. A rúzst rúzsecsettel vihetjük fel a legkönnyebben, mert így sokkal jobban tudjuk irányítani mozdulatainkat. A színt vehetjük egyenesen a rúzsról is, de ki is tehetünk egy tálkába egy kevés összenyomott mintát belőle. Utóbbi módszerrel olyan, mintha egy festőpalettát használnánk és igen könnyű dolgozni vele.

Először válasszunk egy ceruzát és rajzoljuk körbe a szánkat, majd fogjunk egy ecsetet és egészen a ceruzával rajzolt kontúrig töltsük ki rúzzsal ajkainkat. Ezután egy réteg papírzsebkendővel itassuk le a felesleget és fessük át újra rúzzsal, majd itassuk le ismét a felesleget. Úgy tudjuk egyenletesen felitatni a felesleget, hogy egy kétrétegű papírzsebkendőt kettéválasztunk és egyszerre csak az egyiket használjuk. A papír magába szívja az olajat, de a pigmenteket az ajkakon hagyja. Így a rúzs hosszabban tart és nem kenődik el. Az ajkak keretezéséhez semleges színű ceruzát használjunk még akkor is, ha élénk színű rúzst teszünk fel. Ez azért igen praktikus, mert amikor a felső réteg lekopik, vagy lenyalogatjuk, természetes ajakszínünk fog látszani és nem pompázunk ragyogó narancsszínű vagy éppen tűzpiros kontúrral. Ha új formát szeretnénk adni ajkainknak egy leheletnyi alapozóval fedjük el a száj igazi körvonalát és utána rajzoljuk meg az új formát, majd satírozzuk be a ceruzával az egész szájat. Így sokkal természetesebbnek fog hatni az új szájforma. Végezetül pedig nézzük meg, hogyan készíthetjük el a hat alapvető szájformát! A Cupido nyila egy erőteljesen eltúlzott, nőies forma. Az ívet a száj természetes körvonalán belül, illetve azon túl húzzuk.

Az egyenajak lényege, hogy a felső ajkon nincsenek csúcsok. Ez a forma telt és érzéki, akárcsak Naomi Campbellé vagy Kate Hepburné. 

A méhecskefullánk a húszas évek elején volt népszerű. Nevét onnan kapta, hogy hasonlít a méhcsípésre. A negyvenes években a paca volt a divat. Ez a forma túlnyúlik a felső ajak csúcsain. Határozottan drámai, akárcsak Joan Crawford.

A Bonnie Parker lényege, hogy a száj eredeti ívén belül rajzolt ív természetesebbnek tűnik. A forma a hatvanas évek végén született és Faye Dunaway kedvence. A ragyogó lány forma az ötvenes éveket idézi. Marilyn Monroe honosította meg: felnagyította felső ajkát, ezzel növelve csáberejét. (Legközelebb a pirosítókról olvashattok)

Kapcsolódó anyagok: 

$$1641$$

$$1628$$

$$1590$$

$$1543$$

$$1510$$

$$1448$$

$$1445$$ 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top