Szép álmokat…

2010. 06. 08.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Egyik korábbi cikkünkben már beszéltünk a leggyakrabban előforduló álmokról. Bár mindenkinél kicsit más jelentéssel bírnak, mégis nagy általánosságban elfogadható magyarázat van rájuk.  Most merészebb vállalkozásba fogtunk és megpróbáljuk a jósálmok kategóriát feldolgozni egy kicsit.

Bármennyire is hihetetlen, vannak emberek, akik előre megálmodják azokat az eseményeket, melyekben vagy ők vagy családjuk érintett, komolyabb esetben pedig akár egy-egy népcsoport, ország, emberiség. Igen misztikus és megmagyarázhatatlan a dolog, de mégis egy isteni adománynak fogható fel, hiszen ezzel megkapják azt a lehetőséget is, hogy ha tudnak, némileg beleszóljanak az események alakulásába, fel tudjanak készülni a történésekre.

A jósálmokkal magyarázható sokszor a „de ja vue” érzés is, mely szinte minden nemnél és korosztálynál előfordul, érdekes módon a gyermekeknél ritkábban. Természetesen az előre megálmodott események, az igazi jósálmok ettől komolyabb dolgokról szólnak. Akik valaha is átélték azt, hogy ilyen álmot láttak, azok jól tudják, hogy a megdöbbenés és a félelem vegyes párosa kavarog ilyenkor a fejben, így fontos, hogy lecsillapodjanak a gondolatok. A félelem gátolja a szabad energiaáramlást, így nem tanácsos sokáig dédelgetni…

A szakemberek többsége egyetért azzal, hogy  nem feltétlenül kell minden álomból megfejteni a jövő titkait, találgatásokba bonyolódni. Rengeteg félreértés és szorongás adódhat ebből, mind az álmodó, mind az érintettek szemszögéből. Persze, ez nem jelenti azt, hogy ne figyeljünk oda arra, hogy milyen álomképeket látunk, csupán azt, hogy ne ruházzuk fel azt minden áron komolyabb tartalommal.  Talán ebben segíthetnek Zágon Judit pszichológus szavai is, aki honlapján így ír erről:

„…a tudattalanunk megpróbál minket a járható útra terelni, összevetve a külső lehetőségeket a belső adottságainkkal. Ezt az összevetést, egyeztethetőséget kell keresnünk az álmainkban, ha a jövő "titkait" kutatjuk bennük.”

Mindenki álmodik, az már más kérdés, hogy hányan emlékeznek is rá. Akiknek sokszor megadatik, hogy álomképeik még az ébredés után is megmaradnak a gondolataikban, azoknak érdemes ezt rendszeresen papírra vetniük. Én igen ritkán emlékszem az álmaimra, viszont ha igen, akkor annak valamilyen jelentősége van, ebben biztos vagyok. Sajnos nem mindig sikerül megfejteni, de valahol mélyen azt érzem, hogy ettől függetlenül az jól elraktározódik, és ha kell, aktivizálódik…



Szerző

donna.hu



Scroll to Top