Szép bőr a hidegben is!

2010. 11. 30.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A novemberi hideg beköszöntével már tényleg érezhetjük az igazi tél arcát bőrünkön. Több törődést érdemel a testünk is, hiszen az időjárás ilyenkor tud igazán nyomot hagyni rajtunk. Mi most eláruljuk Nektek, mivel tudjátok legjobban megvédeni bőrötöket, hogy mindenki számára jól induljon a tél.

A körültekintő testápolásra legjobban a téli hónapokban kell odafigyelni, hiszen ebben az időben repedezhet ki a bőrünk, válhatnak cserepessé az ajkaink. A sál, sapka és kesztyű alapkellékek, de emellett a bőrápolást sem szabad elhanyagolni.

Arc

Az arcunk télen a legkritikusabb pontja testünknek, hiszen ez a nagyon érzékeny terület érintkezik közvetlenül a hideg levegővel, és a legnagyobb időjárási viszontagságoknak van kitéve. A hőmérsékletingadozás miatt kiszáradhat, szárazzá válhat.

Ezért érdemes nappali és éjszakai krémet együttesen alkalmazni, hogy még jobban megóvjuk arcunkat a hidegtől. Próbáljatok ki bőrtípusotoknál kicsivel zsírosabb krémeket, hogy tovább táplálhassátok bőrötöket! Emellett pedig fontos, hogy minden este és reggel megmossátok tiszta vízzel az arcotokat, hogy levegőhöz jusson.

Ajak

Az ajkunk a másik legjobban védendő testrészünk, amit a hideg szél nagyon ki tud szárítani. Figyeljetek oda, hogy ne nyalogassátok, bármennyire is nehéz megállni, hiszen ez a megoldás csak ronthatja a helyzetet.

Használjatok ajakápoló balzsamot vagy ajakírt, hiszen ezek a termékek belülről ápolják ajkaitokat! Figyeljetek oda, hogy lehetőleg természetes alapanyagokból készülteket válasszatok, olyanokat, amiknek összetevői nem szárítják tovább a bőrt!

  Kéz

Habár a kezünkön legtöbbször kesztyűt viselünk, a hőmérsékletváltozás és a szél kiszáríthatja, kirepedezhet rajta a bőrünk. Mivel itt is elég vékony a bőrréteg, tápanyagokban gazdag krémekre van szükség, hogy megfelelően hidratáljuk kezünket.

A mandula- és olívaolajban, illetve E-vitaminban gazdag krémeket alkalmazzátok, hiszen ezekre az anyagokra nagy szüksége van a bőrünknek. Ne hagyjátok ki a körmötöket és körömágyatokat sem, mert ezek a területek is igénylik a törődést, érzékenyek a hideg időjárásra.

Reméljük, tudtunk néhány hasznos tanácsot adni, hogyan ápoljátok bőrötöket a télen. Nektek vannak bevált tippjeitek a bőrápolással kapcsolatban? Használtok különleges, csak a hideg időre alkalmazható krémeket?

Képek forrása: flickr.com



Szerző

donna.hu



Scroll to Top