Így tavasz vége felé senki nem arra vágyik, ami éppen van. Könnyen összeszólalkoznak a párok, mert mindenki szeretne a tél után egy kicsit lazítani és csak úgy élni bele a világba. A férfiak azt mondják jó nekünk, mert mi csak otthon vagyunk a gyerekkel, az lényegében szórakozás, míg ők keményen gürcölnek a napi betevő falatért. Nem tudják, hogy az örömnek ára van.

Az ember imádja a gyerekeit, de a velük való együttlét sajnos nem csak arról szól, hogy játszunk, és programokat csinálunk. Bizony a házimunka folyamatos végzése kevés nőnek tartozik kedvelt tevékenységei közé. Már csak azért is utáljuk, mert a családunktól veszi el az időt. Ugyanakkor, muszáj elvégezni, ami megint csak jó ok arra, hogy ne szeressük, mert rendetlen, koszos lakásban még nehezebb boldog, kiegyensúlyozott életet élni. Szeretnénk kitörni a napok imamalomszerű egyformaságából. Egész nap a gyerekek szükségletei és a házimunka, este pedig a férfi szükségleti következnek, amihez az sem árt, ha csinosak vagyunk, amit egyre nehezebb elérni kikapcsolódás nélkül.

Talán nem véletlen, hogy régen a nők nem dolgoztak, és aki már egy kicsit is módosabb volt igazán házimunkát sem végzett, vagy legalábbis volt segítsége. A dada vagy nevelőnő pedig a gyerek körüli nehezebb munkákat vette le a vállukról, de annyit mindenképpen biztosított, hogy saját érdeklődési körüknek, szórakozásaiknak is hódolhassanak. (Igaz, a segítő munkaerők élete közben ugyancsak nehéz volt!) Mikor jövünk mi? Merül fel bennünk, mai nőkben a kérdés újra és újra, amit nem szabad elnyomni, mert, ha áldozattá válik a családunkért egyébként szeretettel végzett munka, akkor már nincs benne köszönet. Azért persze próbáljuk a férfiakat is megérteni, mert valószínű, hogy az ő munkájuk nem fárasztóbb, de stresszesebb, mint a miénk és bár alapállapotban mi is dolgozó nők vagyunk, az átlag férfi saját felelősségének érzi a család eltartatását, amit a nő keres, azt csak extrának tartja.

Amikor hazaér nyugalomra, szeretetre, odaadásra vágyik. Ilyenkor tavasszal aztán még inkább követeli mindenki a saját jussát, a gyerek, hogy vele foglalkozzunk, a férfi, hogy ővele és mi, akik a hajunkat tépjük, hogy mikor lesz már végre magunkra is egy kis időnk. Az akaratok összecsapnak, és könnyen tavaszi viharokat kavarnak. Szerencsére, jó esetben a sötét felhők, amilyen hamar jönnek, úgy el is mennek, mert ebben az évszakban azért mindenkiben a jókedv, a vidámság is erősebb. Talán tehetünk is a fergeteg felgyülemlése ellen, de gyorsabb távozásáért mindenképpen, azzal, ha elsősorban a többiek érdekét nézzük, odafigyelünk rájuk, megértjük őket, de problémáinkat mi is nyíltan kitálaljuk, megbeszéljük, segítséget kérve akár gyermekeinktől is, nem a szőnyeg alá söpörjük a nagytakarítással, mert előbb utóbb valamelyik oldalon úgyis ki fog látszani a takarás alól, és akkor a vihar ismét kitör.