Természet a gyerekszobában

2010. 03. 15.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Melyik kisgyerek ne vágyna egy olyan szobára, mely egy külön kis világot testesít meg, azt, ahol egy kicsit elbújhat, ahol élvezheti a játékot, az alvást, kicsit önállóbb teret lakhat be.

Bár a természethez közeli érzést sugallja, ez az egyedi szoba stílus, és inkább a nagyobb terek „belakására” szolgál, mégis egy-két ötlettel, akár kisebb szobák is elvarázsolhatók a festés és dekoráció segítségével.

A világoskék falak és a rá festett fehér felhők már önmagában is tágítják a teret, a fa motívum pedig különlegessé varázsolja. Ha nem is tudunk több fát odakreálni a szobába, az egyik sarkot kinevezhetjük erre a célra és egy ügyes kezű apuka, gipszből kialakíthatja a törzset. Ezután már csak némi zöld festék és kreativitás szükséges, hogy a plafonon megjelenjen a lombkorona is.

Hatalmas ötletnek tartjuk a szoba belsejébe épített kis faházat, mely hálótérnek szolgál, de azt is be kell vallanunk, hogy a legtöbb otthonban sem a belmagasság, sem a szobák nagysága nem engedi meg az ilyen jellegű kialakítást. Helyette egy szintén kreatív és viszonylat könnyen kivitelezhető megoldást javaslunk. A fa gipszből kialakított törzsébe kör alakú bemélyedések ejthetők, melyek polcként szolgálhatnak, például a plüss figurák számára. A zöld lombkorona elé különböző ferdén odaszerelt polcok alkothatják a faágakat, melyekre akár pár könyv, pár játék is odahelyezhető.

Ha az anyuka nem csak festésbeli tudását, de varrótudományát is meg tudja csillogtatni, akkor az ágy köré varrt zöld, tüllből készült baldahinnal, illetve az arra erősített levél motívumokkal egy tündér kert látszatát is keltheti. Az ágynemű színe is harmonizálhat a dekorációval, illetve egyéb eszközök is bevethetők annak érdekében, hogy a kislányunk tündérlakban képzelje magát. Ezek a plafonról lecsüngő pillangókon keresztül, egészen a zöld növényeken, vagy virágliánokon keresztül, bármi lehet.

Kisfiúk esetében természetesen inkább kalóz motívumokat használjunk, rakjunk be kötelet, kalózsapkát, hajókormányt, vagy fessük fel ezeket a falra. A játékokat rejtheti a kincses láda, az ágyat pedig néhány kreatív ötlettel könnyen kalózhajóvá varázsolhatjuk. A baldahint alakítsuk úgy, hogy vitorla látszatát keltse. Ma már kiegészítők sora áll rendelkezésre a legkiválóbb hatás eléréséhez, de egy ötletgazdag szülő, kevés pénzből is gyönyörű dolgokat tud varázsolni. Ha belevágunk egy ilyen nagyobb volumenű átalakításba, akkor mindenképpen szükségünk lesz a kézügyességünkre és türelemünkre.

Aki megfelelően nagy hellyel rendelkezik, illetve az anyagi lehetőségei megengedik, a gyerekszoba képeken látható kialakítását, azok igazán csoda birodalommal lephetik meg gyermekeiket. A szobában elhelyezett hinta, a kötéllel áttekert létra, a dobogó alá rejtett szekrény, a fák és a hatalmas, szaladgálásra alkalmas tér, mind-mind olyan érdekes vetületet adnak a szobának, mely azt a hatást kelti, mintha valóban az udvar egyik sarkában játszadoznának a gyerekek. Bármilyen természetes környezetet is varázsolunk a szobába, azért a szabad levegőn való játékról nem szabad megfeledkezni!

-BB-



Szerző

donna.hu



Scroll to Top