Újra első randi II. (x)

2009. 11. 09.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

2. fejezet.



Totális
viszolygás fogott el eleinte, ha a társkereső oldalakra gondoltam, de végül
hagytam magam sodródni az árral, és barátnőim unszolására regisztráltam egy
társkereső oldalra. Ahogy teltek, múltak a napok, egyszerre csak azon kaptam
magam, hogy kis lakásom mellett én is kivirultam, és szinte várom a leveleket
az aznapi nagy Ő jelöltektől, s kezdtem élvezni a netes randikat. A nem
kívánatos jelentkezők szépen lassan lemorzsolódtak maguktól, vagy én adtam ki
az útjukat. Végül egy valaki maradt fenn a rostán, aki egyre jobban kezdett
érdekelni. Más volt, mint az eddigiek, és én is mást vártam, mint eddig. Mottómhoz,
„Újra elő randi!”, melyet a szakítás után választottam, a párkeresés alatt
végig ragaszkodtam. Ezt az érzést akartam ismét átélni. Hiányzott a tűz, az
izgalom. Szerencsére a kiválasztott emberem meglepett, és mikor a legkevésbé
sem számítottam rá, elhívott egy személyes találkozóra!












Sikítoztam,
ugrándoztam, és hangosan örömködtem a laptopom előtt. Aztán hirtelen csendben
maradtam… Rájöttem, hogy a randi, melyre természetesen igent mondtam, holnap
kora délután, azaz kevesebb, mint 12 óra múlva lesz. Kevesebb, mint fél napom
van a legjobb formámba hozni magam. A visszaszámlálás és a pánik megkezdődött.
Gyorsan álomra hajtottam a fejem, hiszen az alvás a legjobb szépítész, de
mielőtt végképp elájultam volna a fáradtságtól, felülkerekedett bennem a nő, és
kitaláltam a „fellépő ruhámat”. Ezzel egy időben rájöttem, hogy minden egyes
darab a szennyesben van. A mosást reggel meg tudom oldani, de hogyan szárítom
meg? Ekkor mély megnyugvás töltött el. Beigazolódott, hogy jó döntést hoztam,
amikor megvettem kompakt mosógépem mellé az Electrolux kompakt
szárítógépet is. Ez a kis masina egyszerűen egy csoda és főúri kényelmet
hozott az életembe. Megújult életem kihagyhatatlan darabja, ami a mosógép felett,
a falra szerelve plusz helyet sem foglal. Ez pedig a vásárlásnál döntő szempont
volt, tekintettel lakásom kis méretére. A kis szárítógép szinte kiváltotta a
fregolit, és több mint 3 kiló
ruhát tudok benne egyszerre megszárítani.



 



A
randihoz választott szexi fehérnemű, miniszoknya és visszafogott felső egy
gyors mosás után mind a szárítógépben landoltak. Volt időm tehát felkészülni,
szépítkezni, körmöt festeni, sminkelni, és frizurát csinosítani. Szerencsés
vagyok, hogy elkényeztetnek a háztartási gépeim, és elvégzik helyettem a
piszkos munkát.












Délután
háromkor találkoztunk egy parkban. Szimpatikus volt, és úgy éreztem, hogy én
sem voltam közömbös számára. Hajnali háromkor értem haza, egyelőre egyedül. De
tudtam, tudtuk, lesz még folytatás… Mint ahogy lesz folytatása megújulásom
történetének is, a jövő héten.



SzingliXXI
voltam, akinek szívében ismét felragyogott a remény csillaga



" A méret a lényeg? Döntsd el és nyerj? Klikk ide! "


 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top