Hol mély tengeri kékségben lebegsz egy magad. Hol nem fáj a szerelem elűzöd a gondokat. Hol nincs kétely nincs megelégedés ott érzed a fájdalom bénító ölelését.

Hol kék felhő úszik a sima víz tükrén. Hol napfény csillan minden egyes cseppjén. Hol érzed a szerelmet s nem érted miért áll ellen neked.

Hol elmerülsz a sötétkék habokban. Hol nem kapsz levegőt felhevült gondolat. Hol érzed a veszélyt őrjítő kínokat hol elmerül a kétség, minden izzó hasonlat.

Hol a víz hevíti a tüzet hol a láva simogatja tested hol nincs képzelet mely visszatart én adom magam te add magadat.

Mert nem tudod mi az amit várhatsz. Mert nem tudod mi az a bánat. Mert nem tudod mire gondol feszülten őrjöngsz, ki kell törnöd.

Hol nincs űr mi magába szív. Hol az érzéki hegek sötétedő mélység. Szét tépném a tested annyira szeretlek én adom magamat, kérlek így fogadj el.