Variációk bundás kenyérre

2010. 04. 18.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A gyors reggelik és vacsorák egyike a bundás kenyér. Ha valami gyors és meleg ételt szeretnénk tenni az asztalra, akkor ez a legjobb választás, és általában a család minden tagja szereti. Az alaprecept  közismert, viszont az kevésbé, hogy még ez is sok mindennel feldobható, variálható úgy, hogy még ízletesebb és különlegesebb csemegét kapjunk.     

Töltött bundás kenyér

Hozzávalók: szeletelt teljes kiőrlésű-, vagy zsúrkenyér tojás ételízesítő, bors trappista vagy egyéb füstölt sajt vaj, tej

A tojásokat feltörjük, ételízesítőt, kevés borsot adunk hozzá, illetve tojásonként egy evőkanál tejet. A kenyerekből szendvicset készítünk úgy, hogy a szeleteket megvajazzuk, közé egy-egy szelet sajtot teszünk, lehetőleg úgy, hogy ne lógjanak ki a szeletek közül, majd a kenyereket jól összenyomkodjuk. Ezután a szendvicseket megforgatjuk a tojásban, lehetőleg úgy, hogy mindenhol elfedje, majd forró olajban mindkét oldalát aranybarnára sütjük. A fordításnál legyünk óvatosak, hogy szét ne essen a szendvics, de ha mindent jól csináltunk, a tojás teljesen összefogja a szeleteket.

Sajt helyett kipróbálhatjuk sonkával vagy egyéb felvágottal is, illetve vaj helyett a kenyereket megkenhetjük krémsajttal. Még különlegesebb ízt kapunk, ha szórunk rá némi zöldfűszert, oregánót, bazsalikomot, kaprot stb. A variációk tárháza csak a kreativitástól függ. A gyerekek imádják!

Fokhagymás bundás kenyér

A tojásokat felverjük az ételízesítővel, illetve a tejjel (tojásonként 1 evőkanál), majd adjunk hozzá fokhagyma granulátumot vagy reszeljünk bele egy-két gerezd fokhagymát, és ebbe a masszába mártogassuk a kenyereket. A fokhagyma nagyon különleges ízt ad a bundás kenyérnek, és ha a tojást még egy kis füstölt, reszelt sajttal is dúsítjuk, igazi finomságot tehetünk az asztalra.

 

Édes bundás csemege

Ritkábban kerül az asztalra, mint a bundás kenyér sós változatai, viszont érdemes kipróbálni. Minden művelet ugyanúgy zajlik, mint az előzőekben: a tojásokat felverjük, tojásonként egy evőkanál tejjel, de ételízesítő helyett cukrot és egy vaníliás cukrot keverünk hozzá, ebben forgatjuk meg a kenyereket. Vaníliás cukor helyett vanília kivonatot is használhatunk, akkor intenzívebb ízt kapunk. A kenyereket forró olajban aranybarnára sütjük. Langyosan beleforgathatjuk fahéjas porcukorba is, de kínálhatjuk lekvárral, csoki öntettel, vaníliás pudinggal, mézzel, fagyival vagy gyümölccsel is.

Néhány apró változtatással nagyon élvezetes lehet még egy egyszerű bundás kenyér is, melyet úgy gondolunk, egy anyukának sem nagy kihívás elkészíteni. A siker garantált, hiszen ki ne szeretné az egyszerű, de nagyszerű dolgokat!

-BB-

 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top