Vásárlánya

2009. 07. 16.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A gazdasági válság mellett a rossz idővel magyarázzák a korai akciókat az üzlettulajdonosok. Az utóbbi években is sok kereskedő zárta be a boltját, és úgy tűnik, hogy ebben az évben sem fog javulni a helyzet. Az üzletek ezért már elsősorban arra törekednek, hogy a költségeik megtérüljenek. Viszont mindenképpen óvakodjunk azoktól az üzletektől, melyek egész évben hirdetik a végkiárusítást, illetve „csak ma” feliratokkal csábítanak minket!

A legtöbb boltban azt próbálják kihasználni, hogy ha már egyszer betettük a lábunkat, akkor megtetszhet valami, amit azonnal meg is akarunk venni. Azonban ekkor sem szabad meggondolatlanul engedni a kísértésnek, főleg akkor, ha a kiválasztott árut még nem értékelték le. Ez nagyrészt azokban az üzletekben fordul e elő, ahol havonta új kollekció érkezik, és ezért általában a legrégebben érkezett darabokat árazzák le.

Az akciók megfelelő kihasználása ezért kemény agymunkává válik, hiszen akkor járunk a legjobban, ha nem egy időpontban vásárolunk meg mindent, ami megtetszik, hiszen a nyár végére a szezon összes darabját le fogják értékelni, de ha addig csak várunk és várunk – akkor elvihetik az orrunk elől a legjobbakat.

 

 Nézd, drágám! Mennyit spóroltam ma!

Célszerű a konkrét vásárlások előtt, egy teljes napot rászánni, hogy minden nekünk tetsző üzletet végigjárunk, anélkül hogy vásárolnánk. Próbáljunk fel minden leértékelt terméket, ami megtetszik, és amikben nem érezzük jól magunkat, azokat azonnal ejtsük ki a gondolatbeli listánkról.

A nap végén már át lehet gondolni, hogy mit érdemes hamarosan megvenni, és mire érdemes várni. Azonban nem ajánlott bármit is megvenni csupán azért, mert olcsó. Olyan darabokat keressünk, amiket akkor is szívesen megvennénk, ha drágábbak lennének.

Ahogy múlik a nyár, egyre inkább próbáljunk „örök darabokat” keresni és vásárolni, amelyek beleillenek a már meglévő ruhatárunkba is. Érdemes a leértékelések elején csak kisebb kiegészítőket vásárolni, és fokozatosan haladva a leárazások mértékével, egyre minőségibb és értékesebb holmikat keresni.

A nagyobb divatmárkák farmerjei közt többféle fazon van, ami valószínűleg sosem megy ki a divatból, és általában csak az utolsó napokon kaphatóak megfizethető áron.

Fontos tudni, hogy ha egy terméken több árcédulát találunk, akkor a jogszabályok szerint a feltüntetett legkisebb árat kell megfizetnünk! Azt se felejtsük el, hogy a leértékelt árura is érvényes a szavatosság, a jótállás, és a minőségi hiba miatti csere, még akkor is, ha az üzletben egy ezt megcáfoló felirattal találkozunk.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top