Verekedés tört ki Gaga koncertjén

2010. 09. 13.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Végre vége az uborkaszezonnak, a sztárok nyaralás helyett újra napi 24 órában csinálják, amihez a legjobban értenek: botrányt, híreket.

A rajongók nagy örömére Gaga is folytatja koncertsorozatát, de közben azért be-beszúr egy-egy extra fellépést itt is, ott is, most például Washingtonban. Ha hihetünk a pletykáknak, a koncert sokáig a normális mederben zajlott. Az amerikai közönség tombolt, imádta a vértől csöpögő énekesnő show-ját, míg aztán egyszer csak meglepetten vette tudomásul, hogy kedvence a koreográfia kellős közepén megáll és csendet parancsol: "Állítsátok le a zenét!" Zene megáll, majd ugyanabban a pillanatban sötétség is (?) lett, a fénytechnikus meglehetősen jó reflexekkel van megáldva, azonnal kapcsol, átvitt és a szó szoros értelmében is, a reflektorok pedig csakis Gagára irányulnak. Ő pedig a közönség egy bizonyos pontjára szegezve tekintetét azt mondja: "Jól vannak? Nem tudom, ki ütött meg kit, de nem akarom, hogy balhézzanak." Csend. A közjátékot nyilván csak azok értik, akik közvetlen közel vannak, de az énekesnő szerint itt a nagyszerű alkalom egy kis propagandabeszédre. Gyorsan elmondja, hogy ez az egész a szeretetről, az egyetértésről, boldogságról szól, nem a verekedésről, majd ezek után spontán (kétszer is) megkérdi, hogy a kedves közönség szexinek találja-e, mire ők természetesen nagy üdvrivalgásban törnek ki, és mehet minden tovább...

Hihető kis történet, nemde? Ha nem reagálna a hang- és fénytechnika egyaránt olyan sebességgel, melyet szerény véleményünk szerint még egy profitól sem várhatunk el egy koncert közepén, talán mi is elhinnénk. De aki nem így gondolja, ne féljen magában tartani!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top