Vírus a mobilodról

2010. 10. 25.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Úgy tűnik, hogy megállíthatatlanul törnek előre a piacon az érintő képernyős készülékek.  A fiatalok jó része már ilyennel a kezében szaladgál hazánkban is. Az Amerikai Stanford Egyetem kutatói azonban rájöttek, hogy nem veszélytelenek az új kütyük.

A veszély forrása azonban nem a szokásos „a mobilok agydaganatot okoznak” –típusú kérdéskört vizsgálgatta tovább, hanem az új különlegesség maga: az érintőképernyő illetve az általa elkapható betegségek.

Bizony, mivel a kutatók kiderítették, hogy ezeknek a készülékeknek a kézről-kézre adásával, jóval több baktérium tapad a képernyőre és arról a személyekre, mint a hagyományos mobiltelefonokról.  A telefonok üvegfelületén ugyanis jobban megtapadnak a kórokozók, mint a hagyományos mobilok műanyag felületén. Dr Timothy Julian, a Stanford Egyetem kutatója beszélt a felfedezéseikről.

„Ha egy ilyen telefon felszínére baktériumok kerülnek, mondjuk valakinek az arcáról,  30%-kal nagyobb a valószínűsége, hogy a kórokozó megtapad az ujjbegyeinken, mint a régi típusú mobiltelefonokról. Emiatt több kórokozó juthat a szemünkbe vagy a szánkba vagy az orrunkba is, és ezzel megnő a megfertőződés veszélye is.” - magyarázza Dr. Julian.

„Az sem könnyíti meg a helyzetet, hogy a telefon gyakran vándorol a kezünkről az arcunkhoz és vissza, miközben baktériumokat helyez át egyik felületről a másikra.” A felfedezés arra a korábbi tanulmányra alapul, mely szerint az érintőképernyők nagyobb arányban tartalmaznak például e coli és staphilococchus baktériumot, mint egy átlagos vécécsésze. Az influenzavírus pedig hasonlóan az említettekhez igen könnyen terjed a telefonok képernyőjének érintésével. A kutatók szerint.

„Viszont azt is érdemes megemlíteni, hogy a liftek vagy az ATM-automaták gombjai sem higiénikusabbak, mint a telefonok képernyője. Szóval, ha el akarjuk kerülni a vírusokat, akkor ezt is figyelembe kell vennünk.”  Magyarázta Dr. Julian. Arra a kérdésre, hogy mit ajánl a kutató azoknak, akik meg akarják úszni a betegségeket, a következőt válaszolta: „Nem tudok mást elmondani, mint amit mindenki hallott már az édesanyjától: a kézmosás nagyon fontos! Lehetőleg ne csupán vécézés után, hanem forgalmas helyekről, plázákból, bevásárlóközpontokból hazatérve is tisztítsuk meg a kezeinket és az arcunkat. A telefonunkat, ha lehet, ne adjuk a barátaink kezébe, vagy ha igen, akkor gondosan törölgessük meg utána.”  



Szerző

donna.hu



Scroll to Top