A japán teaházak az 1920-as években virágoztak, akkor több mint 800 kultúrált, profeszionális szórakoztató nő állt a vendégek rendelkezésére. Az elmúlt évtizedekben egyre csökkent a japán Gésák száma, 1965-ben a maikok (gésatanulók) száma 76-ra, 1978-ban 28-ra apadt. Ennek oka főleg az volt, hogy  a japánok is szégyellték, hogy országuk a gésakultuszról legyen nevezetes, és a gésa szolgáltatást elavultnak, ósdinak tartották.

Azonban az elmúlt időszakban a japán társadalomban új tisztelet ébredt a japán múlt és kultúra iránt, ma már nem érdekli őket a nyugati világ sztereotíp véleménye, akik egyszerűen csak luxus-prostituáltaknak titulálják a gésákat. Ezek a nők rendkívül kultúráltak, sokat tanulnak, értenek a japán hagyományos művészetekhez, a zenéhez, a tánchoz, a teaszertartáshoz, az ikebana kötéshez, a kalligráfiához (selyemre tussal festett szép idézetek), az irodalomhoz és a közgazdaságtanhoz.

Gyakran már 6-10 éves korukban bekerülnek az okijába (gésaiskola), a maikok képzési és lakóhelyére, de van, aki érettségi után választja ezt a hívatást.

Különösen emelkedett a számuk Hollywood filmjének (Arthur Golden: Egy gésa emlékiratai, 2005.) hatására és az internetező, blogot író gésáknak köszönhetően. 2008-ban eddig több mint 100 az újonnan jelentkezett gésatanulók (maikok) száma.

Napirendjük nagyon szigorú, 10-től 3-ig tanulás, ezután házimunkát végeznek, majd készülnek a 6 órakor kezdődő vacsoravendégek fogadására. A japán üzletemberek gyakran ilyen vacsorákon kötik meg üzleteiket, ahol a gésa a háziasszonyt helyettesíti, akinek nem lehet jelen lenni a megbeszélésen.

A gésák művészi, betanult mozdulatokkal járulnak hozzá a teaszertarás és a vacsora sikeréhez. Utána kérés szerint énekelnek, táncolnak, szellemesen társalognak, mindig visszafogott kedvességgel és bájjal. Ruhájuk a hosszú ujjú, uszályos kimono, lábbelijük az okobo, magas talpú fapapucs, amelynek lakkozott bőrpántjai szorosan simulnak a lábfejükre, és a fatalp alsó része ékszerűen elkeskenyedik. Az ebben a cipőben való járást szintén hónapokig tanulják. Frizurájuk is jellegzetes, magasra tornyozott, benne mindenféle díszítés, ami sokszor több kilót is nyom.

Képzésük évekig tart, vizsgák után tudnak feljebb jutni a művészeti fokozatban. Végül önálló gésák lesznek. A tanulás ideje alatt egy idősebb tanulónővér oktatja a fiatalabb maikot a gyakorlati életre.

Ő jelöli ki azokat a férfiakat is, akik versenyezhetnek, hogy a fiatal gésatanuló szűzességét ki vegye el. Ez egy nagy ünnepség keretében zajlik, aminek a neve a mizuage. A gésajelölt süteményt ad a kijelölt férfiaknak, ők pedig licitálnak, ki ad többet a mizuage-ra. A legtöbbet adó nyeri el ezt a kegyet. A továbbiakban viszont ő mindvégig patronusa marad a gésának, ami azonban nem jelent semmiféle privilégiumot.

Ma már maguk a gésák is fontosnak tartják, hogy életüket és kultúrájukat jobban megismerje, és elismerje a világ, ami a modern technika által egyre inkább lehetségessé is válik.