Sára szereti Márkot. Gyerekük lesz. Márk is szereti Sárát - a maga módján. Márk szereti Sophie-t is. Sophie is szereti Márkot. De Sophie nem szereti, ha átverik. Inkább azt szereti, ha kényeztetik. És András szereti kényeztetni Sophie-t… Nem csupán a kilenc amatőr szereplő, hanem az operatőr, a rendező és a "forgatókönyvírók" részéről is. A történet percről percre, a szereplők ötletei és reakciói nyomán alakult, és mindössze húsz forgatási nap alatt fejlődött azzá, amit a közönség láthat. A történetnél azonban talán fontosabb a világ, amely elénk tárul: egy szelet Budapest. A benne élőkkel… Történeteik egy-egy ponton érintkeznek, házasok, barátok, szegről-végről ismerősök, véletlenül találkoznak, korábban már találkoztak – belterjes, és mézgás a közeg, senki sem bűntelen, sőt, mindenki aljas.

A Nem vagyok a barátod kellemetlen, frusztráló körképet fest a kortárs átlagember pitiáner életéről; semmi jóval és semmi újjal nem kecsegtet – a szituációk az amatőr szereplők improvizációin alapulnak, melyek végül értelemszerűen szigorúan kézi-kamerás, dokumentarista stílusban öltöttek formát. Nyomaszt és közben izgalmas kirakós játék, kissé billeg, viszont érdekes kísérlet.

Az ovis változatban Bius szereti Mikit. Miki Nikit szereti. De Niki inkább Zolikával épít házat. Boldizsár meg mindig verekszik. Meg sír, ha hiányzik az anyukája. A kísérőfilm egy óvodai csoportot mutat be a tiszta dokumentumfilm eszközeivel: a stáb megfigyelőként rögzítette egy csapat négyéves küzdelmekkel teli mindennapjait. Kirajzolódnak azok a jellegzetes viszonyrendszerek, melyeket mindannyian jól ismerünk: zajlik az élet miniatürizált verziója.