Az egyedül élő negyvenes-ötvenes nőt gyakran irigyen figyelik házasságban robotoló barátnői: de jó neki, reggel bőven van ideje sminkelni és öltözni, a kutya se piszkálja, hogy engedje már be borotválkozni a fürdőszobába. Este munka után olvashat, nézheti a Szex és New Yorkot, a férje nem kapcsol át közben a Felcsút–FTC-rangadóra. Persze, az irigység csak akkor igazán heves, ha nincs gyerek; ha egy vagy két kölökkel maradtunk magunkra, mondjuk egy válás után, akkor a helyzet korántsem ennyire rózsás.

Nos, ha akár gyerekkel, akár anélkül, de nő vezeti a háztartást, az irigység csak addig tart, amíg meg nem kell oldanunk valami szerelésjellegű problémát, ami a villanykörte becsavarásánál több műszaki felkészültséget kíván. Ilyenkor előhúzzuk a kopott sportszatyrot, amelyikben a valahai férjtől-élettárstól örökölt izék vannak, és szemrevételezzük a kupacot.

Amelyiknek egy nyele van, a végén keresztben ráerősített, súlyosabb vasdarabbal, az csak a kalapács lehet, ezt szögbeverésen, esetleg ablaktörésen kívül ritka esetben használhatjuk (nálunk már előfordult, hogy klopfolót helyettesített).

A másik egynyelű, amelyikből keskeny, hosszú, a végén ellapított vashenger áll ki, az a csavarhúzó. Ezzel az elsődleges baj, hogy többféle méretben létezik, akár a csavarok, és tuti, hogy a mi becsavarni készült munkadarabunkhoz képest széles, keskeny vagy rövid. De ha a méret stimmelne, akkor is ferdén fogjuk becsavarni, amit kell, és ugyanott tartunk, mint annak előtte.

Van, akinek két nyele van, az valami fogóféle. Abból aztán rengeteg van: harapó, csípő – már a nevükből is kitűnik, milyen mérges fajták –, de ha utánanézünk, kiderül, hogy létezik zégerfogó is, egyenes és hajlított változatban, valamint popszegecsfogó, amelyiknek nyilván köze van a popszakmához: ezzel csíphetjük szegecsen azt a sztárocskát, aki playbackről vagy hamisan énekel. Végül a kombinált fogó – az csak az okos szerszám, csak rá lenne írva, mi mindenre jó!

Mindez azonban a mi problémánkra, – miszerint a konyhai csapot nem lehet elzárni – nem ígér megoldást. Egy darabig elböngészgetünk az interneten, van-e akár angolul is megoldás a „csap + elzár” kulcsszavakra. Némi idő és egyhektónyi elpocsékolt víz után azonban homlokon csókol a múzsa. Konyhatündér lévén, pörköltszagú és vizes a puszi, de az egyetlen megfelelő megoldást sugallja.

Lehúzunk a henteshez egy jókora csülökért, beszerzünk némi sört-bort, és meghívjuk vacsorára néhány – ugyancsak egyedül élő – barátunkat. Amikor megkérdezik, mit hozzanak a vacsorához, vidáman közöljük: tömítést, csaptelepet és valamilyen fogót vagy bármi mást, ami ilyesmihez kell.

Az ember lánya ugyanis, ha van egy csöpp esze, csupán egyedül él, de egyáltalán nem magányos, mert vannak barátai. A haver megjavítja a csapot, mielőtt végképp elcsesznénk; helyébe megkapja a kedvenc csülkét pékné módra, és nem kozmálja oda otthon a rántottát. Mert szerelni ő tud, főzni meg mi. Amúgy valami ilyesmit hívnak barternek.