7 merénylet a szépség ellen

2011. 01. 27.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Mit ne tégy semmiképp, ha ebben a hideg időben sem akarsz arcod, kezed, hajad ellensége lenni? Cikkünkben megkapod a választ!

Forró zuhany

Ebben a hideg időben nehéz ellenállni a kísértésnek, hogy a forró vízsugár alatt töltsünk akár félórát is, pedig nem ajánlatos. A bőr ugyanis 15 perc forró zuhany után puhulni kezd, megnyílnak a pórusok, a meleg pedig behatol az alsóbb rétegekbe is, aminek következményeként veszít az ott tárolt nedvességből. Épp ezért hanyagoljuk a 15 percnél hosszabb zuhanyzást, vagy állítsuk olyan langyosra a víz hőmérsékletét, amiben még éppen nem fázunk.

Szappanos arctisztítás

Kegyetlen merénylet az arc ellen, melyet amúgy is megvisel a téli, hideg, száraz levegő. Ebben az évszakban még akkor is érdemes beszerezni a bőrünknek megfelelő arctisztítót, ha egyébként nincs szükségünk rá, vagy nem szívesen használjuk – mondja a bőrgyógyász.

Alapozás

Sokan vannak, akik semmilyen körülmények között nem hagyják el otthonuk alapozó nélkül, ám elfelejtik, hogy télen erre is sokkal jobban kell figyelni. Semmiképp ne használjunk például poralapú alapozókat, bármilyen fantasztikus is a mattosító hatásuk. Télen a hidratálót is tartalmazó krémalapozókat részesítsük előnyben, ha pedig problémás bőrünk van, használjunk éjszakai krémeket, pakolásokat.

 

Ajakápolás

Nem titok, hogy télen az ajakápolásra is nagyobb hangsúlyt kell fektetni, de nem elég, ha az első szembejövő balzsamot megvesszük. Mivel ilyenkor a száj gyakran kicserepesedik, ajánlatos viszkózus, de nem viaszos fajtát választani. Semmiképp ne válasszunk lanolinos ajakápolót, és kerüljük az illatosított, illetve ízesített fajtákat is.

Kézkrém és kesztyű

Egy okkal több, hogy ne felejtsünk el kesztyűt húzni: a hidegben szabadon hagyott kéz fájdalmasan berepedezhet. Emellett a kézre is érvényes, ami az arcra: az antibakteriális szappanok ilyenkor nemhogy nem segítenek, de egyenesen ártanak. Télen válasszuk inkább a krémes kéztisztítókat és minden kézmosás után használjunk krémet vagy akár olajat is.

Nem kell a vízálló!

A vízálló smink jól jöhet nyáron a strandon, télen azonban nem ajánlatos, hiszen olyan formulákat tartalmaz, melyek ugyancsak szárítanak.

Hajkatasztrófák

A platinaszőke festék jó választás lehet a nyári melegben, de a lehető legrosszabb, ami a hajaddal történhet a téli hidegben. Nem csak mert elképesztően szárítja és roncsolja a hajat a kezelés, hanem mert sápadt, hamuszürke arcszínt kölcsönözhet. Ugyanez igaz a túl sötét árnyalatokra is. Télen a legjobb, ha valamivel sötétebb árnyalatot választunk az egyébként használtnál, ám ügyeljünk rá, hogy ne válasszunk kettőnél több árnyalattal eltérőt. Legjobb, ha kikérjük a hozzáértők véleményét.

Világosszőkék válasszák az arany különböző árnyalatait a bézs helyett, de a barnák és a vörösek is inkább a melegebb árnyalatok irányába mozduljanak, mint a gesztenye-, csokoládé-, vagy mély vörösesbarna színek.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top