8 dolog, amit sose mondj el az exedről

2010. 09. 06.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Újra belépünk az ex-zónába. Arról már volt szó, hogy mit ne tégy az exed új párjának jelenlétében, de arról nem beszéltünk még, hogy mi az, amit soha ne mondj el az aktuális párodnak exről! Ez jön most!

A férfiak halálos komolysággal képesek állítani, hogy őket nem hatja meg a múltunk. De akkor miért akarják folyton kiszedni belőlünk, hogy kivel, mikor, mit és hogyan? Az igazság sajnos az, hogy bár senkit nem szeretnénk hazugságra biztatni, de tapasztalatból állítjuk, nem mindig az igazság a legjobb megoldás. Tisztán emlékszem még, mikor a jelenlegi párom barátai ártatlanul kérdezősködtek, mi van velem, hogy vagyok, megcsaltam-e a régi barátomat, én pedig mit sem sejtve, és persze azért, mert nem akartam a hazugságok halójába belegabalyodni, elmondtam, hogy hát istenem, megtörtént. Bánom is, nem vagyok rá büszke, de mit lehet már utólag tenni? Mint kiderült, nagyon is sok mindent. Például el lehet mondani a havernak, hogy te figyelj már, vigyázz ezzel a csajjal, a fél városnak megvolt már. Én meg csak magyarázkodhattam és szidhattam magamat. Ha már rám tört az őszinteségi roham, legalább ne a pasim sorsát olyan szigorúan szívén viselő legjobb haverjának fecsegtem volna. Annál még az is jobb, ha egyenesen az ő szemébe mondom. Vagy mégsem? Az őszinteség nem mindig kifizetődő, pláne ha exekről van szó!

1. Mindenki szerette őt!

Na igen, az lehet. De az is, hogy ezek után a mostani pasid utálni fogja. A férfiak (és a nők is) szeretik azt hinni, hogy ők a legjobbak, legfontosabbak az életünkben, senkit soha még ennyire nem szerettünk. És persze a barátaink, a családunk és szomszédaink sem. Az ilyen kijelentések óhatatlanul konfliktushoz vezetnek.

2. Rengeteg pénze volt.

Még ha így is van, tartsd magadban! Úgy érezheti párod, hogy esetleg arra célzol, ő nem tud mindent megadni neked, mert kevesebbet keres.

3. Összetörte a szívem.

A kapcsolatok már csak ilyenek. Sajnos sokkal többször végződnek keservesen, mint ahányszor nem. Ilyenkor mindig úgy érezzük, összetörték a szívünket, de ezt nem kell az új választott orrára kötni. Már csak azért sem, mert abból nem csak ő, de bárki arra következtethet, hogy még mindig nem tetted túl magad rajta.

4. Egyszer vele is jártam itt.

Tapasztalatból mondom, ha szeretsz egy helyet, soha ne mondd, hogy azelőtt jártál már ott valaki mással. Én egyszer véletlenül kiejtettem a számon. Azóta nem járunk arra a szórakozóhelyre...

5. Ezt tőle kaptam.

Ugyanaz a helyzet, mint az előző pontnál. Ha elmondod egy ruhadarabról vagy ékszerről, hogy azt az extől kaptad ajándékba, legyen az bármilyen jelentős vagy jelentéktelen dolog, biztos, hogy addig fogja szúrós szemmel nézegetni, míg egyszer csak megunod, és kénytelen leszel a cuccot száműzni a házból.

6. Azt terveztük, hogy...

Bármit is terveztetek az exeddel, az már a múlt. Nem számít. Előre nézz és találj ki új terveket! Ha valamit mégis nagyon szeretnél megvalósítani ezekből, akkor ezt ne így közöld. Mond inkább azt, hogy már nagyon régóta ez az álmod, örülnél, ha együtt válthatnátok valóra.

7. Vicces volt.

A humor az egyik legjobb fegyver, melyet a férfiak szívesen vetnek be hódításaik során. Sokkal nagyobb kaland valakit így lenyűgözni, mint szép szavakkal. Épp ezért nem veszik jó néven, ha valakit viccesebbnek találsz náluk.

8. Jó/Rossz volt az ágyban.

Szex. Témánál vagyunk. Lassan kezdik végre megérteni a nők, hogy a férfiaknak ez nem csak egy dolog a sok közül, hanem annál sokkal lényegesebb. A szex egyszerre táplálja a büszkeségük, férfiasságuk, szerelmük. Kár is ezen felháborodni. Ez így van. Fontos. Nagyon fontos. De, vagy épp ezért, az is igaz, hogy ha szeretnek egy nőt, nem akarják tudni, kivel bújt előtte ágyba. Ez beszennyezné a szeretett nőről kialakított képet. Nem szeretnek ezen agyalni, ezért jobb nem is beszélni róla.

Lehet mondani, hogy ez mind csak közhely, és hogy sem a férfiak, sem a nők nem ilyenek valójában, de ha belegondolunk, az igazság az, hogy nap mint nap belefutunk ilyen szituációkba, és sokszor nem tudjuk, mihez kezdjünk vele. Jobb ezt előre átgondolni.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top