A boszorkányokról

2010. 01. 15.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Az újkor kezdetén mindinkább kiformálódó Boszorkány, amely a démonoknak a reális, az emberi életbe közvetlenül behatoló világban való hitre van alapítva, világosan kifejezi, hogy a boszorkányok nemcsak gonosz nőszemélyek, hanem azok is, akik az ördögökkel barátkoznak.

A 18. században úgy tudták, hogy a boszorkányok és az ördög szövetséget kötnek, akár nyilvánosan, akár magánszemélyként. Az ördög emellett különös folttal, szemölccsel, és dudorral jelölte meg a boszorkányokat, ezt hívják boszorkány jegynek. A boszorkányok az Istennel, a keresztelés folytán létesített szövetségről teljesen lemondanak. A boszorkányok arra kötelezik magukat, hogy az ördöggel szövetkeznek. A szövetséget egy aktus (közösülés) kötteti meg.

A sátán ölelését - aki gyakran olyan neveket visel, mint Égimeszelő, Zöldjancsi, Galagonya, Ugrifüles, Háromlábú, stb. - a korabeli iratok elég undorítónak, hidegnek írják le.

Ha az ördöggel való szövetséget megkötötték, és pecsétet is ütöttek rá, akkor a boszorkány azzal teljesítette a kötelességét vele szemben, hogy a varázslataival kárt okozott az embertársainak (képvarázs, fűzőzsinór kötés, időjárási varázs, állat és ember meddővé tétele, stb.) Még azt is rákenték a boszorkányokra, hogy mindemellett önmagukra is gondoltak, mert például a szomszéd tehenétől elcsent tejet a saját fazekukba varázsolták. De azontúl nagyon kevés fizetséget kaptak, és szegények voltak, mint a templom egere. (Egy példát sem találtam arra, hogy bármelyikük is gazdaggá varázsolta volna magát, és az égi üdvösség elvesztéséért cserébe legalábbis földi örömöket szerzett volna ahogy azokról az emberekről mesélik, akik elkötelezik magukat az ördögnek.)

 A fantázia dögösnek, a néphagyomány rondának festi le őket.

Ezek a kampós orrú, hegyes állú, ferde fogú, kormos ujjú nők gonosz dolgokat művelnek, anélkül hogy ez hasznukra válna, mindig csak fél örömet szerez nekik, ha részt vesznek az ünnepeiken.

A boszorkányok ünnepei az úgynevezett boszorkányszombatok, amelyeket a hagyomány szerint hegycsúcsokon szoktak megrendezni, elsősorban április 30. és május 1. között. Ezekről a szombatokról szóló jelentések fantasztikusak, de részben úgy is vannak megformázva, hogy az átlag ember tipikus női titkos szövetségekre gondol.

(Angliában ezek az ünnepek állítólag évenként négy éjszakán zajlottak le, február 2-án, május 1-én, augusztus 1-én, és november elsején.)

- Németh Ági -



Szerző

donna.hu



Scroll to Top