Nagyszüleinkről szinte mindig csak pozitív képek és emlékek jutnak eszünkbe. Milyen jó volt a város zajától elmenekülni a nagyiék csendes birodalmába, átkutatni a házat és az udvart kincsek után, együtt gyúrni a tésztát mamával, elbújni a régi bútorok között várva, hogy megtaláljon, vagy hallgatni a régi történeteket, milyen is volt az élet, mikor ő volt fiatal. Nem kérdés az sem, hogy a nagyszülők gyakran közelebb álltak hozzánk serdülőkorban, mikor lázadtunk, mint a saját szüleink.

Miben különbözik a nagyszülő a szülőtől? Szinte mindenben. A gyermeknevelés felelőssége már nem nehezedik rájuk olyan súllyal, mint a szülőkre. Emellett élettapasztalatuk is nagyobb, így a gondok-bajok nagy részével könnyebben birkóznak meg.

A tapintat is egy kiemelkedő tulajdonság, amivel rendelkezhetnek. Ideális esetben a nagyi tudja, hogy mindenki a saját kárából tanul, így a bölcseleteit nem osztogatja kéretlenül. A fiatal szülőknek meg kell tapasztalniuk, amin még nem mentek keresztül, ezért ha nem akarja a nagyszülő őket zavarba hozni, javasolt a tanácsokat csak finoman osztogatni. A fiatal szülők hajlamosak kritikának felfogni a kapott javaslatokat.

A jó nagyszülőre a gyerekek, azaz már a szülők nyugodtan számíthatnak. Segít, ha az unokára kell vigyázni, leveszi a vállukról a gondokat egy szusszanásnyi időre. A családi látogatásokkor az unoka szinte elszakíthatatlan a nagyszülőtől, aki mindig képes valami újjal meglepni őt. A gyermek számára mindig van olyan játéka vagy könyve, ami otthon nem található meg. A nagymamával felemelő érzés sütit készíteni, a nagypapánál meg senki sem tudja jobban elültetni a palántákat. A gyerekekkel mindig türelemmel bánnak, hiába a szétszórt játékok vagy a ricsajozás...

Ha az unoka meglátogatja a nagyit, akkor elmaradhatatlan a nagyi finom főztje és egy-egy apróság, legyen az egy csoki vagy egy bizsu a régmúltból. Hajlamosak megfeledkezni arról, hogy a felcseperedő unoka már kevésbé tudja hasznosítani a hatalmas lufigömböt, mégis olyan szeretettel adják, mintha arannyal lepnék meg. A jó nagyszülőknek meg kell tanulnia újra nemet mondani, legyen szó gyermekeiről vagy unokáiról. Hiába szeretnének minden apróságban megfelelni, nem szabad elfelejteni, hogy nekik is van saját életünk, ami nem csupán abból áll, hogy a nap 24 órájában a gyermekek kívánságát lessék. El kell fogadni, hogy nagypapa sem ér rá mindig, ha az unokát szakkörre kell vinni.

A tini unokáktól sem szabad eltávolodni, sőt, mikor a szülőkkel éppen harcban állnak, mindig jól esik nekik egy támasz, aki független szemmel tudja megítélni helyzetüket. A kamaszok problémái lehetnek felszínesek, de ezt éreztetni velük sosem szokták, és vigyáznak, hogy a bizalmukat ne veszítsék el azzal, hogy a szülőnek beszámolnak a közös beszélgetésekről. A nagyszülői támogatás mindennél jobban esik, mikor semmi kapaszkodót nem talál a fiatal. A tanácsuk sokat ér, de megfogadásra ritkán kerülnek. Ezért sem szabad haragudni egyik fiatalra sem, hisz saját fejük után menve tapasztalják meg, milyen a világ.

A jó nagyszülő sosem veszíti el a kapcsolatot az unokával, hiszen tudja, hogy ha nem is lehet a közelében, egy telefon vagy egy levél mégis odavarázsolja hozzá. Ilyenkor is mélyül a kapcsolat a család többi tagjával, és kellemesebb lesz hosszú idő után újra látni az unokákat is. Célja, hogy minél több tapasztalatot adjon át a családtagoknak, elmondja azokat a történeteket, melyeket csupán ő tudhat, és amit netán még az ő nagyanyja vagy nagyapja mesélt neki. Mindemellett a nagyiék újra gyermekké válhatnak, és az unoka szeretetét semmi más nem tudja helyettesíteni.