Volt idő és hely, amikor szinte kötelező volt flörtölni, de olyan kultúrákat is ismerünk, ahol tiltották, megvetették. Századokkal ezelőtt az arisztokrata életmódhoz szorosan hozzátartozott a flörtölés nevű úri passzió – gondoljunk csak a francia királyok udvaraira. Egy bál, egy előkelő szalonbeli összejövetel, vagy bármelyik udvari esemény – beleértve az egyházi történéseket is –, remek lehetőséget teremtett arra, hogy férfiak és nők kacérkodjanak egymással. Különös szabályai alakultak ki a flörtölésnek, bókokon és udvarias gesztusokon keresztül folyt a kommunikáció, s aki nem alkalmazkodott a szabályokhoz, az bizony hamarosan megkapta a „vidéki bunkó” címkét.

Ezzel szemben, például az arab világ egyes részein, a flört tiltott dolog volt. Szó sem lehetett arról, hogy a tüzes szemű arab lányok vagy asszonyok kacérkodjanak a férfiakkal, vagy egy férfi próbálkozzon ilyen módon közeledni egy nőhöz. S hogy mindezt megakadályozzák, a nő – mint a férfi magántulajdona –, elzártan élt, így lehetőség sem nagyon akadt, hogy az izgalmas játék megkezdődhessen.

Manapság ugyan nem tilos flörtölni – de kialakult szokásrendszere sincs. Sőt, bár mindenki ismeri a flört szót, kevesen tudják pontosan meghatározni, hogy mi számít annak, s mi nem. Nem csoda, hiszen valóban igen nehéz meghúzni a határvonalat a flört és más férfi-nő közötti kapcsolat – csábítás, udvarlás, szerelem – között. Minden esetben ugyanazt teszik a párok – hízelgő szavak hangzanak el, szóban és tettben azt fejezik ki, hogy a másik nagyon tetszik –, de nem véletlen, hogy más-más szót használunk ezekre.

Csábításkor az a célunk, hogy kevés érzelmi befektetéssel közel kerülhessünk a kiválasztottunkhoz, s nem feltétlenül szeretnénk hosszas, komoly kapcsolatba kerülni a másikkal. Aki udvarol, annak a szándékai komolyabbak, érzelmei mélyebbek – még akkor is, ha csupán egy baráti udvarlásról van szó –, s az udvarló szeretné a szívét és lelkét is meghódítani a másiknak.

A szerelmesek pedig a már kialakult intim viszonyukat erősítik azzal, hogy szépeket mondanak egymásnak, bizalmas szempillantásokat váltanak…

Ezekkel szemben a flörtnek látszólag nincs célja. Két ember – akár olyanok is, aki soha életükben nem találkoztak, és talán a jövőben sem fognak –, kacérkodik egymással, félórás-órás beszélgetésük során annyira intim viszonyba kerülnek, mintha meghitt barátok vagy szerelmesek lennének. Mi értelme van ennek?

Nagyon is sok: a flörtölők igazából egyetlen dologról beszélgetnek – bármiről is szóljon konkrétan a beszélgetésük –, arról, hogy a másik, mint nő (vagy férfi) nagyon tetszik, s igen szimpatikusnak és vonzónak tartják egymást. Kötelezettségek nélkül lubickolhatnak abban az örömben, hogy íme, tökéletes vagyok, értékelnek, mint nőt (vagy férfit), elfogadnak, szeretnek és én is szerethetek… Különleges kapcsolat szövődik közöttük, meghitt viszony, amely átalakulhat akár szerelemmé, akár barátsággá is.

Ez azért nem hangzik rosszul. Igen kevés olyan kapcsolattípus létezik, amikor érdek nélkül, csak pozitív dolgokat fejeznek ki egymásnak az emberek, amikor minden igyekezetük arra irányul, hogy ne bántsák, hogy szeretetükkel elárasszák a másikat.

A következő részben arról írunk, hogy létezik „haszonelvű flört” is, amikor azért kedveskedünk, hogy valamilyen előnyhöz juthassunk.