A karácsony szinte minden nagy költőnket megihlette, és szebbnél szebb írásokra sarkallta őket. A teljesség igénye nélkül íme, néhány gyönyörű, szívmelengető darab az ismertebb és a kevésbé ismert versek közül. Ha Önnek van kedvence, ossza meg velünk és olvasóinkkal!

Juhász Gyula: Karácsony felé

Szép Tündérország támad föl szívemben

Ilyenkor decemberben.

A szeretetnek csillagára nézek,

Megszáll egy titkos, gyönyörű igézet,

Ilyenkor decemberben.

…Bizalmas szívvel járom a világot,

S amit az élet vágott,

Beheggesztem a sebet a szívemben,

És hiszek újra égi szeretetben,

Ilyenkor decemberben.

…És valahol csak kétkedő beszédet

Hallok, szomorún nézek,

A kis Jézuska itt van a közelben,

Legyünk hát jobbak, s higgyünk rendületlen,

S ne csak így decemberben.

                     

Áprily Lajos: Karácsony-est

Angyal zenéje, gyertyafény -

kincses kezem hogy lett szegény?

Nem adhattam ma semmi mást,

csak jó, meleg simogatást.

Mi gyõzött érdességemen?

Mitõl csókolhat úgy kezem?

Simogatást mitõl tanult?

Erembe Krisztus vére hullt?

Szemembe Krisztus-könny szökött? -

kinyúló kézzel kérdezem.

Áldott vagy a kezek között,

karácsonyi koldus-kezem

Gárdonyi Géza: Fel nagy örömre!

Fel nagy örömre! ma született,

Aki után a föld epedett.

Mária karján égi a fény,

Isteni Kisded Szűznek ölén.

Egyszerű pásztor, jöjj közelebb,

Nézd csak örömmel Istenedet.

Nem ragyogó fény közt nyugoszik,

Bársonyos ágya nincs neki itt.

Csak ez a szalma, koldusi hely,

Rá meleget a marha lehel.

Egyszerű pásztor, térdeden állj!

Mert ez az égi s földi király.

Glória zeng Betlehem mezején,

Éjet elűzi mennyei fény;

Angyali rendek hirdetik őt,

Az egyedül szent Üdvözítőt.

Egyszerű pásztor, arcra borulj,

Lélekben éledj és megújulj!

                           

Sík Sándor: A napkeleti bölcsek

Ama csillag után.

A holdsugaras hideg éjszakában,

Mint egy fehérlő, csendes álom,

Úgy vonult el a komoly karaván.

És elől ment a három.

A sziklás föld mogorván és kopáron

Feküdt el lábaik alatt.

Méltóságos sora a száz tevének

A harmaton halkan haladt.

És mintha fehér árnyak lengenének,

Úgy vonult végig a fehér sereg

A völgyön, ahol nem nőttek virágok,

S a városon, ahol az emberek

Nem virrasztottak és nem énekeltek.

S ahol nem látta őket senkisem.

És így suhant el csendesen

Életre éledt vágya Napkeletnek

Az ezredéves éjszakán.

Ama csillag után.

József Attila: Karácsony

Legalább húsz fok hideg van,

szelek és emberek énekelnek,

a lombok meghaltak, de született egy ember,

meleg magvető hitünkről

komolyan gondolkodnak a földek,

az uccák biztos szerelemmel

siető szíveket vezetnek,

csak a szomorú szeretet latolgatja,

hogy jó most, ahol nem vágtak ablakot,

fa nélkül is befűl az emberektől

de hová teszik majd a muskátlikat?

Fölöttünk csengőn, tisztán énekel az ég

s az újszülött rügyező ágakkal

lángot rak a fázó homlokok mögé.

                 

Kosztolányi Dezső: Karácsony

Ezüst esőben száll le a karácsony,

a kályha zúg, a hóesés sűrű;

a lámpafény aranylik a kalácson,

a kocka pörg, gőzöl a tejsűrű.

Kik messze voltak, most mind összejönnek

a percet édes szóval ütni el,

amíg a tél a megfagyott mezőket

karcolja éles, kék jégkörmivel.

Fenyőszagú a lég és a sarokba

ezüst tükörből bókol a rakott fa,

a jó barát boros korsóihoz von,

És zsong az ének áhítatba zöngve…

Csak a havas pusztán a néma csöndbe

sír föl az égbe egy-egy kósza mozdony.