A hit gyógyító ereje

2009. 07. 05.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Egy tanulmány, melyet 4000 idősebb korú résztvevővel végeztek, kimutatta, hogy olyan emberek, akik rendszeresen járnak templomba magasabb életkort érhetnek meg, mint mások.

Egy ima-tanulmány 3200 fiatalabb résztvevővel kimutatta, hogy vallásos tinédzsereknek nagyobb az önbizalmuk és optimistábbak azoknál a kortársaiknál, akik soha sem imádkoznak.

Még valamit megállapítottak a kutatók: aki erősen kötődik egy valláshoz, annak szellemi teljesítőképessége sokkal lassabban gyengül az öregkorban. A rendszeres imádkozás lelassítja még az agy leépülését is (Alzheimer kór), mutatta ki egy tanulmány, melyet Miami Beachben 1800 fő 49-94 év közötti férfi és nő bevonásával végeztek.

Az Istenben való bizalom és az abból eredő béke az immunrendszert is erősítik. Bensőséges imák után jobban gyógyulnak a sebek, a kórokozó csírákat gyorsabban küzdi le a szervezet, állapították meg a kutatók. A Nemzeti rákkutató Intézet kutatói lokalizáltak egy gént, melyet Isten-génnek neveznek. Aki ezzel a génnel rendelkezik, igen fogékony a misztika iránt, és hajlamos az önfeledtségre. Ezek az emberek betegség esetén különösen eredményesen imádkoznak, ha arról van szó, hogy meggyógyuljanak. A kutatók rájöttek: hogy vallásossá váljunk, meg kell tanulnunk belső hangunkra figyelni. Ehhez csendes időszakokra van szükségünk. Nem véletlenül van meg minden vallásban a belső megtérés fogalma.

A vallásos élmény mérhető az agyban, erősíti a testet és a szellemet. Aki például rózsafüzér segítségével naponta többször is imádkozik, vagy jóga mantrákat ismételget, fejleszti egészségét, mivel ezek közben a légzés és a szívverés lényegesen lelassul.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top