Nehéz lenne felsorolni, hogy a különböző életkorokban ‒ ha nyugodt, derűs családi viszonyok között él ‒, mi minden késztetheti játékra. Amikor elmélyülten figyeli a kezét, vagy a keze ügyébe kerülő tárgyakat, és látszólag tétlenül szemléli a testvérei, vagy játszótársai játékát, úgy tűnik, hogy nem tesz semmit. Pedig ez is játék, csak más, mint amikor a színes kendővel, a kulcskarikára fűzött kulcsokkal, a homokkal, a vízzel, a vödrével, az építőkockával, a ceruzáival, a színes papírokkal, a babájával, vagy az autójával játszik.

Ahhoz, hogy a játszó gyereket megérthessük, tudnunk kell: nála életkori sajátosság, hogy minden cselekvése játékos. Játékosan mosdik, étkezik, öltözik, tanul verseket és énekeket. Ha megbízod azzal, hogy törölgesse le a bútorokról a port, akkor ezt a tevékenységet is úgy éli át, mintha játszana. Eleinte nem is sejti, hogy ez már nem játék, hanem munka, amit majd később számon fognak kérni tőle, és értékelni fogják.

Ezért sem szabad türelmetlenül nézned, ha közben játszik a feladattal. Hiszen az ilyen gyermek még változatosabban és eredményesebben fogja teljesíteni a feladatát, mint az olyan, akitől már kis gyermek korában felnőtthöz illő magatartást és munkát követelnek.

Üres és unalmas lesz a gyereked élete, ha nem játszhat a feladattal, vagy ha mindennel úgy kell játszania, ahogyan a szülei, a testvére, vagy a hozzátartozói elvárják. A személyisége nem fejlődhet sokoldalúan, ha akadályozod abban, hogy tapasztalatokat szerezzen, és játék közben mindazt lejátssza, amit a valóságban átélt.

Annak a gyereknek, akit állandóan utasítanak arra, hogy mivel és hogyan játsszon, egészen másként alakul a játszása, mint annak, akit korának és egyéni fejlettségének megfelelően irányítanak. Segítik, megértik, és tiszteletben tartják elképzeléseit, önálló akaratát.  Akkor lesz a gyerek élete játékkal teli, ha olyan légkör van a családban, amelyben elmélyülten tud egyedül, vagy a családtagok közül bárkivel játszani.

A játék a gyerek legbölcsebb tanítója. Azt fejleszti a gyermekben, ami a legfontosabb, azaz a személyiségét, és annak minden megnyilvánulását. Hatására megváltozik értelmi, érzelmi, akarati élete és képzeletének világa. Eközben megismeri a tárgyak formáját, tulajdonságait, pl. milyen ami sima-érdes, puha-kemény, gömbölyű-szögletes, könnyű-nehéz, kicsi-nagy, tömör-üreges.

Ezalatt elkezdi a tárgyakat összehasonlítani és megkülönböztetni. Ha egészséges, és jó a közérzete, mindenre kíváncsi. Tapasztalatokat gyűjt, és közben rájön, hogy mi mire való, és mi mindenre lehet felhasználni. Megérti, hogy ha valaminek megváltozik a neve, akkor megváltozik a szerepe, is. Ha pl. az építőkockát kinevezi korcsolyának, akkor az ő szemében már nem kocka, hanem korcsolya.

Ha akarja, az asztal is lehet barlang vagy alagút, a szék motorkerékpár, vagy babakocsi. Ha tehát a gyermek a valóságot tetszés szerint formálhatja, alakíthatja, akkor bármilyen tárgy, a bármilyen helyzet megteremtője lehet.

Nagyon fontos azonban, ahhoz, hogy egy gyerek „tudjon” játszani, eleinte segítségre van szüksége. Fel kell kelteni az érdeklődését, megmutatni neki egy-egy játék típust, például házikó építése a plüss figuráknak, boltos játék, vagy hogyan rakja sorba az autóit. Itt is a minták eltanulásáról van szó, mint akár a beszéd során.

Azok a gyerekek  tudnak igazán jól játszani egyedül is, akikhez szüleik rendszeresen leültek, leülnek a gyerekszoba szőnyegére. Ne sajnáljuk az időt, a gyerekkor sajnos nem tart sokáig.