A kedves emberek tovább élnek

2011. 03. 10.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A jó emberek korán meghalnak, tartja a mondás. De egy új tanulmány rácáfol erre. A napokban tudósok kiderítették, hogy azok, akik életük során nem bánnak túl kedvesen az emberekkel, nagy valószínűséggel hamarabb halnak meg, mint toleráns, barátságos társaik.

 

A Psychological Science folyóiratban nemrég megjelent tanulmány készítői több tucat korábbi eredményt és milliónyi adatot halmoztak fel, hogy bizonyítsák azt a feltevést, hogy a jó emberek korábban meghalnak. De az ellenkezője derült ki. Azoknak az embereknek ugyanis, akik toleránsabban, kevesebb dühvel, inkább az eszüket használva oldják meg problémáikat, jóval kisebb az esélyük a szív- és érrendszeri betegségek kialakulására, mint azoknak, akik mindenért felkapják a vizet és mindenkivel vitatkoznak.

A kutatók ezenkívül még arra is rájöttek, hogy az intelligens emberek jóval több stresszt képesek feldolgozni, mint a kevésbé intelligensek, ezáltal a napi feszültség nem károsítja őket olyan jelentősen. A tanulmány mellékesen kitért még arra is, hogy a középkorú felnőttek esetében a magasabb IQ-val rendelkezők általában jóval kevesebbszer betegednek meg és ritkábban is kerülnek kórházba. Ugyanakkor hajlamosabbak a skizofréniára és a demencia kialakulása is jóval valószínűbb az ő esetükben.

 

A kutatók rávilágítottak arra is, hogy lehetséges, hogy genetikai összefüggés van az intelligencia és az adott betegségek kialakulása közt. Alexander Weiss és David Batty, a kutatás két oszlopos tagja, akik az Edinburgh-i Egyetemen tanítanak, úgy magyarázták a dolgot, hogy aki alacsonyabb intelligenciahányadossal rendelkezik, annak az agyában máshogy zajlanak le a folyamatok és valószínűleg emiatt érzékenyebb az élettani problémákra.

A kutatók elmagyarázták, hogy bár a munkahelyen mindez máshogy tűnhet, főleg ha főnök-beosztott viszonyról van szó, mégis a harag, az ingerlékenység, a kegyetlenség és a tolerancia a legtöbbször alacsonyabb intelligenciaszint jelenségei. Így ha azt tapasztaljuk a munkahelyünkön, hogy valaki így viselkedik, ha borítékolni nem is lehet, de a kutatók szerint legalább annyi esélye van az illetőnek például szívrohamot elszenvedni, mint egy dohányosnak, hiszen a düh és a harag miatt a test folyamatosan felfokozott állapotban van és ez az állapot nem szűnik meg akkor sem, ha az adott ember megnyugszik.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top