Franco Zeffirelli neve számomra mindig együtt járt a legnagyobb operák dallamaival. A híres dívával, Maria Callasszal való bensőséges barátsága és a klasszikus operák és darabok iránti szeretete miatt, Zeffirelli alkotásai nagyon közel állnak a szívemhez.

Talán ő az egyetlen, napjainkban is élő rendező, aki nem csupán a filmjátszás aranykorában tudott alkotni, hanem a hatvanas évektől egészen napjainkig biztosítja, hogy a nézők megkaphassák azokat a hamisítatlan, szenvedélyesen megkomponált filmeket, amilyeneket csak ő tud létrehozni.

A rendező eredetileg Gianfranco Corsi néven született Firenzében 1923-ban. Pályafutását nem a filmiparban kezdte, hanem Olaszország kisebb-nagyobb színházaiban segédrendezőként. A fiatal Francóra már akkor felfigyeltek mentorai, akik között olyan nagy nevek szerepeltek, mint Luchino Visconti, vagy Roberto Rossellini.

Már az elejétől fogva két pillére volt Zeffirelli alkotásainak. A nők és a szenvedély. Már pályája elejétől fogva érdekelték a klasszikusok. Shakespeare-t, Bronte-t akart rendezni. Valamint operákat. Rajong az operákért. Egyik interjújában azt nyilatkozta, hogy az operák grandiózus világa áll hozzá a legközelebb. Ez a rajongás és szeretet tette lehetővé, hogy már fiatalon olyan operákban rendezhetett, mint a milánói Scala vagy a Covent Garden.

1957-ben leforgathatta első filmjét, Kemping címmel. De az átütő sikert csak az 1966-os Makrancos Hölgy hozta el számára. Ez volt az első alkalom, hogy megcsillantotta Shakespeare iránti elkötelezettségét. Elizabeth Taylor és Richard Burton pedig lenyűgöző játékukkal csak fokozták a már amúgy is grandiózus élményt.

A sikert meglovagolva a következő évben elkészült a Rómeó és Júlia, mely a filmvilág egyik legszebb és legpontosabbnak tartott filmadaptációja. Zeffirelli nagyszerű ötlete, hogy a műben megadott korú színészekkel játszatja el a fiatal szerelmesek tragikus történetét egy olyan időtálló művet eredményezett, mely a mai napig az irodalomórák szerves része világszerte. (Bár a film debütálásakor nagy vihart kavart az, hogy a Shakespeare szerint kamaszkorú Júliát és Rómeót valóban kamaszok játszották a filmben.)

A szerelmen kívül Zeffirellit a hit ihleti meg leginkább. Mivel homoszexualitása miatt rengeteg támadás érte, igyekezett minél nagyobb áhítattal és kissé talán túl magasztosan ábrázolni a katolikus egyház nagy alakjait. A Napfivér, Holdnővér, mely Assisi Szent Ferenc és Szent Klára életét meséli el, osztatlan sikert aratott a fiatalok körében, de a kritika, csakúgy, mint másik vallásos filmjét, a Názáreti Jézust, csúnyán lehúzta.

1996-ban nyúlt újra klasszikushoz, a Jane Eyre nagysikerű megfilmesítésével újabb sikereket aratott, bár rossz nyelvek szerint nem tud lépést tartani a filmipar rohamos modernizációjával. Erre a vádra ő maga egy díjkiosztón úgy reagált, hogy esze ágában sincs beállni a hollywoodi rendezők sorába.

Az 1999-es Tea Mussolinivel személyes élményei alapján készült. Mivel édesanyja korán meghalt, ezért idős angol hölgyek nevelték fel. A rendező később úgy nyilatkozott, hogy tőlük kapta azt a klasszikus szépség iránti szeretetet, mely egész munkásságát végigkíséri. Ars poeticája és egyben tisztelgése Maria Callas előtt a 2002-ben leforgatott Mindörökké Callas, mely a díva életének utolsó éveit meséli el, de a történetbe Zeffirelli gondosan belszőtte saját érzéseit, élményeit is.

Utolsó filmjei reklámkampány és sajtóvisszhang híján nemigen kaptak figyelmet. A most 88 éves rendező manapság visszavonultan él, keveset nyilatkozik, rendezni pedig csupán színházakban szokott igen ritkán, de munkái megállíthatatlanul hódítanak még a fiatalabb generációk körében is.

Van véleményed? Érdekel egy téma, amiről még nem volt itt szó? El akarod mondani? Csatlakozz Facebook oldalunkhoz és mesélj, kérdezz!