A Mikulás igaz története

2008. 12. 03.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

− Miért Szent Miklós a görögkeleti egyház atyja?

– Egész pontosan nem tudom megmondani, de valószínűleg közrejátszott, hogy a szent püspök görög származású és már az ősegyházban népszerűvé vált a megszámlálhatatlan csodától, ami születését, életét és halálát körülvette. Földi létét a mások bajának enyhítésére szentelte, talán nincs is még egy olyan szent, akit a nem vallásos emberek is ennyire elismernek.

– Milyen csodák ezek?

− Fönnmaradt például, hogy amikor viharba került matrózok hívták segítségül, megjelent a hajón, kezébe ragadta a kormányt, biztonságba helyezte a hajót, majd lecsillapította a vihart. Egy másik alkalommal megmentett három ártatlanul vádolt katonatisztet, akiket koholt vádak alapján bebörtönöztek, és halálra ítéltek.  Megjelent Nagy Konstantinnak álmában is, és a katonákat megmentette a hóhértól.

– Mióta tisztelik a keleti egyházak védőszentként?

− Körülbelül a hatodik századtól, Myrából és a konstantinápolyi sír-templomából terjedt el a tisztelete az egész görög, szláv illetve orosz egyházban.

−  Mit tudhatunk az igazi Mikulás életéről?

− Mintegy 1800 évvel ezelőtt 272 táján született, gazdag szülők gyermekeként. A legenda úgy tartja, a gyermek rögtön világra jöttét követően, az első fürösztés közben egyenesen megállt a mosdóteknőben, szerdán és pénteken pedig rendszeresen csak egyszer szopott. Még kisgyermekkorában elveszítette a szüleit, nagybátyja, a patarai püspök vette magához. A kis Nikolaosz is hamarosan papnak állt.  Szülei után óriási vagyont örökölt, ő azonban úgy döntött, egész másra fogja használni ezt a rengeteg pénzt.

− Hogyan lett Miklósból szerénysége ellenére püspök?

− Amikor Myra városában meghalt az addigi püspök, az egyházatyák összegyűltek, hogy gondoskodjanak az utódlásról. Volt közöttük egy nagy tekintélynek örvendő püspök, aki arra intette társait, hogy kitartóan böjtöljenek és imádkozzanak, hogy az Úr kinyilatkoztassa az utód nevét. Egyik éjjel hangot hallott, mely felszólította, hogy aki virradatkor először lép be a templomba és a neve Miklós, őt szenteljék föl. A jelenést föltárta a többiek előtt, akik továbbra is állhatatosan imádkoztak. Csodálatos módon hajnalban, isteni indíttatásra mindenki előtt ott sietett Miklós.  Erre a templomba vezették, s bár erősen ellenkezett, beültették a püspöki székbe. Életét az emberiség és a gyerekek tanítására szentelte. Akárki kérte, mindig segített. Emberszeretetének, segítőkészségének híre messze földre eljutott. Az emberek kezdték imáikba foglalni a nevét. 

– Ezzel a népszerűséggel gondolom, ellenségeket is szerzett…

– Igen, többek között az egyház is ellene fordult, amikor éhínség idején a teljes egyházi vagyont a nép étkeztetésére fordította. Halála után ezért az engedetlenségért egy időre ki is tagadták!

– A Mikulás ünnepnek van a görög-katolikusoknál valamilyen különleges hagyománya?

– A legtöbb templomban a gyerekekkel püspökjátékot adunk elő, ami a szent egyik legjellemzőbb csodatételét örökíti meg, a három szűz megmentését az ablakba tett pénzes zacskóval.  Miklós ugyanis, püspökként is, minden este órákig sétált a városka utcáin, beszélgetett az emberekkel, figyelt a gondjaikra. A kolostor szomszédságában élt egy elszegényedett nemesember, akinek már betevő falatra is alig jutott. Három, férjhez menés előtt álló lánya azon vitatkozott egy este, melyikük adja el magát rabszolgának, hogy tudjon segíteni a családon, és hogy a másik kettő férjhez tudjon menni. Ekkor ért a nyitott ablak alá Miklós püspök, és meghallotta az alkut. Visszasietett a templomba, egy marék aranyat kötött keszkenőjébe, és bedobta az ablakon. A lányok azt hitték csoda történt. Majd egy év múlva ugyanebben az időben még egy keszkenő aranyat dobott be a második lánynak.  Ők kisiettek, mert lépteket hallottak az ablak alól, s akkor látták, hogy egy öregember siet el a sötétben. Harmadik évben ezen a napon nagyon hideg volt, így a püspök zárva találta az ablakot. Ekkor felmászott a sziklaoldalban épült ház tetejére, és a nyitott tűzhely kéményén dobta be az aranyat éppen akkor, amikor a legkisebb lány harisnyáját tette a kandallószerű tűzhelyre száradni. A pénzes zacskó pont bele esett. Az ismeretlen jótevőről kezdték azt hinni, maga a Télapó jön el ezekkel az ajándékokkal, mivel mindig télen történtek a csodák. Idővel mégis kitudódott a titok. A legkisebb lánynak bedobott aranyban volt egy érme, amit a helyi aranykereskedő előzőleg adományozott Miklós püspöknek egy szerencsés üzletet követően. Ezt felismerve, már mindenki tudta, ki a titokzatos segítő! De abból is lehetett rá következtetni, hogy december 5-én a névnapja előestéjén a püspök rendszeresen megajándékozta a gyerekeket gyümölccsel, édességgel. Adakozásaiért a nép elnevezte Noel Baba-nak, ami azt jelenti Ajándékozó Apa.  Az ő tiszteletére alakult ki a világon szinte mindenütt, hogy neve napján megajándékozzák a gyermekeket.

Még több karácsonyról és Mikulásról szóló cikket olvashatsz a karacsony.hu oldalunkon!

 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top