A történelem hajnalán férfiak és nők egyaránt szoknya jellegű alsó ruházatot viseltek. Az ókorban, az eurázsiai nomád népeknél alakult ki a nadrág, mely jóval kényelmesebb lovaglás alkalmával. Mindkét nem képviselői lovagoltak, tehát általános volt, hogy a nők is nadrágban jártak.

Az ókori Kínában csak is és kizárólag a lovasok hordhattak ilyen ruhadarabot, mivel náluk nem volt mindenki lovas, ellentétben a sztyepéket járó őseinkkel. A ránk maradt emlékek alapján úgy tudjuk, hogy nadrágban jártak a szkíták, a szarmaták, a babiloniak, a perzsák, de használatban volt a galloknál is. A rómaiakat annyira meglepte ez a furcsa ruhadarab, hogy Gallia egy részét nadrágosnak – Gallia Braccata – nevezték el. Rómában csak a késő császári korban kezdtek el nadrágot hordani a férfiak, ellentétben a zord éghajlatú helyeken állomásozó légiókkal, mert a katonák hamarabb rákényszerültek erre.

A középkorban nekünk, magyaroknak, köszönhetően terjedt el a nadrág, mivel nyugaton ekkor még szoknyát hordtak a férfiak is – állítják egyes források. Ez a régi szokás maradt meg Skócia népviseletében. Ám, ha valaki nézte az Olimpia megnyítóján felvonuló sportolókat, láthatta, hogy bizony igen sok népviseletet hordó férfi még mindig szoknyát visel! Mielőtt mi színre léptünk Európa történelmi színpadán, kizárólag az északi területeken, volt használatban, itt még éjszakára sem vetették le. Ebben az időben szorultak ki a nők a nadrágviselők táborából.

A szegényebbek természetesen egyszerű változatát viselték, de a tehetősebbek körében hamarosan különféle divatok alakultak ki. Sokáig az a fajta számított sikkesnek, mely két részből állt: az alsó része egy térden felül érő harisnya volt.

A 15. században alakult ki az úgy nevezett plundranadrág, vagyis a bugyogó, a 16. században pedig elterjedtek a francia típusok, a térdig sem érő „rövid nadrágok”. III. Henrik idejében, pedig szinte csak az ágyékot takarták, Később még sokféle változatot megért e becses darab, XIV. Lajos korában nyerte el végleges formáját a selyemharisnyával viselt térdnadrág, neve franciául culotte (ejtsd: külot). Egészen a 18. századig volt divatban, mikor is felváltotta a pantalló, vagyis a hosszú nadrág.

A francia forradalom idején kiemelt szerephez jutottak a nacik, hiszen a térdnadrág a gyűlölt arisztokrácia jelképe lett, a pantallót a kétkezi munkát végző emberek hordták. Ők voltak a sans-culotte-ok (szankülott), vagyis a „térdnadrág nélküliek”, akik nem élősködtek a társadalmon, munkájukkal építették az új rendet.

A XIX. századtól bizonyos alkalmakkor már ismét viselhették a nők is, majd szép lassan visszaszivárgott minden nő szekrényébe. Viselkedéskutatók szerint ugyan férfias jellemre utal, ha egy nő nadrágban van, ámbár nem valószínű, hogy a gyengébbik nem minden tagja ilyen lenne. Elvégre ma már teljesen hétköznapi dolog, ha egy nő nadrágot vesz magára.