A 20. században a nők és a magas sarok egyszerűen összenőtt. Minden magára adó nő, ha kilépett az utcára, bizony a kényelmes lapos sarkú cipőit otthon hagyta, mert a nőies viselet munkában, közösségi életben egyaránt elvárás volt. Lapos sarkú, elegáns női cipőket pedig egyetlen cipőtervező sem alkotott. Ám a kopogós sarkak története kicsit messzebbre nyúlik, mint 100 év.

Bár az ősember még nem próbálta toronymagas lábbelikkel nyújtani magát, de a 16. században már megjelentek az első magas sarkú csizmák, méghozzá a férfiak lábán. A ma akkora népszerűségnek örvendő sarkak, melyek kecsessé formázzák a lábak megjelenését történetük során először férfi lábakon tűntek fel.

A legenda szerint maga Leonardo da Vinci, a Mona Lisa festője, aki maga is tehetséges elméleti feltaláló volt az, aki megtervezte az első magasított sarokkal bíró csizmákat. Bár az első példányoknak sokkal inkább gyakorlati szerepe volt, gyorsan hódító útjára indult a divat rajongóinak körében. Mielőtt a divat hasznosította volna a lábbelik egyre emelkedő sarkait, nagy szerep jutott a cipősarkaknak abban, hogy a férfiakat a lovon ülve stabilan megtartsák a kengyelben. Ám egy találékony asszony, név szerint Medici Katalin hozta igazán divatba a magas sarkakat, mikor is 1533-as esküvőjén egy ilyen cipőben jelent meg. A hatcentis sarkak gyorsabban terjedtek el az előkelő körökben, mint az amúgy futótűzként terjedő pletyka, így talán nem is akkora csoda, hogy nagyjából ehhez az eseményhez kötik a divattörténet kezdeteit is. A magas sarkak olyan hódításba kezdtek a 16. századtól fogva, hogy egészen a 19. századig uniszex viseletnek számítottak. Férfiak és nők egyaránt előszeretettel magasították magukat extrém sarkakkal. Az egyik leghíresebb férfi, aki a nyaktörő sarkakhoz köthető, maga a francia napkirály, XIV. Lajos volt, aki alacsony termetét igyekezett királyibb magaslatokba emelni. Így cipősszekrényében volt olyan darab is, melynek sarkai elérték a 15 centis magasságot is, ráadásul művészi csatajelenetek díszítették ezeket a sarkos vásznakat.

A magassarkú viseletet azonban nem engedhette meg magának akárki. XIV. Lajos ugyanis törvényben rendelkezett arról, hogy kik hordhatnak magas sarkakat, értsd. mely társadalmi osztályok. A méltatlan magasra törők büntetése pedig halál volt. A19. században azonban az angol puritanizmussal nemcsak a szabadosságot tették egy időre erkölcsi sírjába, de mennie kellett a magas saroknak is, legalábbis illegalitásba. Ahogy az 1800-as évek végén egyre nagyobb illegális piaca lett a pornográf képeknek, úgy az izgatónak számító, akár 30 centis magasságot is elérő magas sarkú cipők is a törvény és erény orra előtt és alatt cserélt nem egyszer gazdát a legmagasabb körökben is.

Végül 1954 ismét sorsfordítónak bizonyult. Ugyanis Roger Vivier és Salvatore Ferragamo ebben az évben egymással párhuzamosan fejlesztette ki azt a technológiát, melynek köszönhetően a tűsarkú cipők előállítása lehetővé vált. A hihetetlenül vékony, mégis strapabíró sarkak titka abban állt, hogy a műanyag sarkak egy acélbetétet rejtettek magukban. Ennek hála sokáig a repülőkön ki is volt tiltva a fegyverként is használható lábbeli. A tűsarkak megjelenése óta eltel közel 60 év, de a női divat állandó változó kellékei között úgy tűnik, hogy a magassarkú már egy örök klasszikus darab marad.

Van véleményed? Érdekel egy téma, amiről még nem volt itt szó? El akarod mondani? Csatlakozz Facebook oldalunkhoz és mesélj, kérdezz!