A pop királya már lassan egy éve halott

2010. 05. 19.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Tehetsége méltán kitüntetett figyelemben részesült, évekig előkelő helyet foglalt el a slágerlistákon. Tudása és különlegessége vitathatatlan volt, még azoknak is folyamatos témát szolgáltatott, akik igazából nem kedvelték.

Az a szeretet ami övezte Jacko munkásságát, valószínűleg megemlékezések sorát fogja szülni villágszerte. Az egyik ilyen háromórásra tervezett giga-show-t Rómában tartják majd, ahol az ígéretek szerint méltó emléket fognak állítani a pop királyának. „A jegyek ára előreláthatóan 70 és 90 euró között fog mozogni" - nyilatkozták a WordLive Entertainment munkatársai, akik azt is megemlítették, hogy a bevétel egy részét jótékony célokra fordítják majd.

Ahogy a halála után, úgy most az egy éves évforduló kapcsán is több olyan furcsa „megemlékezés” is napvilágot látott, amit talán méltatlannak ítélhetünk és a pénz-, illetve a hírnévszerzés a legnagyobb motiváló tényezője. Ilyen például az a június 25-re kitűzött árverés is, ahol bárki licitálhat arra a fecskendőre, mellyel az utolsó adag altatót beadták a művésznek. A névtelenségbe burkolózó tulajdonost egy ügyvéd képviseli majd, aki nem mellesleg Jacko családját is felkereste.

„Az előzetes számítások szerint a fecskendő ára akár az ötmillió dollárt, azaz több mint 946 millió forintot is elérheti” - írja az angol Metro.

Mivel a rajongók és Michael Jackson családjának körében is hatalmas felháborodást keltett az árverés ténye, így mindent megtesznek azért, hogy meghiúsuljon. Valószínűleg azt szeretnék, hogy mindenki méltó tisztelettel emlékezzen meg a sztárról és vegyék azt is figyelembe, hogy még mindig sokakat fájdalmasan érint Jacko halála.

-BB-



Szerző

donna.hu



Scroll to Top