A Rák és a család

2009. 07. 06.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Otthonában elsősorban gyűjtőszenvedélyét éli ki. Sok mindent összehalmoz, ami talán sohasem fog használni,  „egyszer jó lesz valamire” jelszóval. A múlthoz kötődése igen erős. Lehet, hogy csak akkor érzi jól magát, ha tud a múlttal foglalkozni valamilyen formában. Lehet, hogy érdekli a régészet, a múlt kutatása. A család múltja mindenképpen foglalkoztatja, és izgatja. Szerencséje van akkor, ha ősei felhalmozták a családjára vonatkozó emlékeket, mert akkor van miben búvárkodnia.

Álmai különös jelentőségűek. Az álom és fantáziavilága sok esetben pótolja mindazt, amit az életben nem kap meg.

Családjához, családtagjaihoz szorosan, mély érzelmi szálakkal kötődik. Ezt azért is jó tudni róla, mivel sok esetben igen messzire elvágyódik, és el is megy otthonától, családjától, hosszú időre. Azonban ezzel a családi szálak nem szakadnak meg. Ellenkezőleg: idővel bebizonyosodik, hogy visszatér. Hogy mennyire család centrikus, az akkor mutatkozhat meg, ha hosszú életet kap a sortól, és módjában áll nagyobb családját, gyermekeit, unokáit összefogni, és számukra egy meleg fészket biztosítani.

Ha a Rák jegyében születtél, de Ascendensed a Kos jegyében áll, akkor igen élesen és gyorsan felszínre jutnak érzelmeid. Hamar elönt a mindenen túláradó szeretet, és ugyanolyan gyorsan tudsz méregbe gurulni, dühösen veszekedni, ha arról van szó. Szenvedélyesen szereted a családodat. Nem vagy az a tipikus tisztaság mániákus, de otthonodban rendet tartasz, és ezt másoktól is elvárod.

Ha a Rák jegyében születtél, de Ascendensed a Bika jegyében áll, minden örömigényedet családi kapcsolataidban éled ki. Meleg otthont teremtesz magad körül, ami sokszor a látványban is kifejeződik. Gyűjtöd magad köré az embereket, otthonodba vonzod őket. Tudat alatt a bezártságtól rettegsz. Ezért mindig arra törekszel, hogy lakásod, otthonod, nyitott, nyílt legyen, ahova bármikor betérhet valaki azok közül, akiket szeretsz.

Ha a Rák jegyében születtél, de Ascendensed az Ikrek jegyében áll, mérséklődik érzelmi beállítottságod, legalábbis kifelé kevésbé mutatkozik meg. Az eszeddel sokszor érzelmeid fölé tudsz kerekedni. Sokat törődsz a magad és családtagjaid egészségi állapotával. Hamar megállapítod, hogy kinek mi a jó, milyen állapotban, mire van szüksége.

Ha a Rák jegyében születtél, de Ascendensed az Oroszlán jegyében áll, akkor az érzelmes megközelítés egy erős tüzes töltést kap, ami azt jelenti, hogy családod körében is sokkal levesebb ellágyulást mutatsz, mint az egy Rák jegyű embertől elvárható lenne. Határozott vagy és céltudatos, akár lakásodnak berendezéséről, akár gyermeknevelésről van szó. Kötődésed természetesen nagyon erős a családodhoz.

Ha a Rák jegyében születtél, de Ascendensed a Szűz jegyében áll, hangsúlyozottan előtérbe lép a gondoskodó, gondozó elem az életedben. Ez irányítja viselkedésedet, magatartásodat családod körében is. Természetes, hogy te vagy a család orvosa. Otthonodban különös helye van a higiéniának. A tisztaság fél egészség jelszót nagyon komolyan veszed. Nagyon büszke vagy a gyermekeidre.

Ha a Rák jegyében születtél, de Ascendensed a Mérleg jegyében áll, akkor sokat építesz a barátságra családon belül is. Akár gyermekeiddel, akár más hozzátartozóddal nagyon jó baráti viszonyt tudsz kialakítani, ami igen nagy összetartó erőt ad. Mivel hivatásodat, foglalkozásodat nagyon fontosnak tartod, ezért esetenként ennek aláveted családi életedet is. Így adódhat, hogy otthonodnak berendezkedésében a kevésbé családias, inkább a stabil rendjellemző.

Ha a Rák jegyében születtél, de Ascendensed a Skorpió jegyében áll, komolyan törekszel arra, hogy családodban érvényesüljön valamely magasabb, szép eszme. Mély szenvedéllyel kötődsz a családodhoz. Ebben a kötődésben nem lehet megbántani sem. Otthonod egyszerűnek látszik. Gondosabban megfigyelve azonban rájöhetünk, hogy tudatosan megválogatott darabokból áll, sok rejtett értékkel.

Ha a Rák jegyében születtél, de Ascendensed a Nyilas jegyében áll, az érzelmi kötődésed mellé gyakran társul a szeretetért való önfeláldozás gondolata, és szándéka. Természetesen ez a szándék sokszor magatartásformában is megvalósul. Otthonodban nemes romantika érvényesül.

Ha a Rák jegyében születtél, de Ascendensed a Bak jegyében áll, akkor otthonod kialakításában, családod vezetésében messzemenőkig figyelembe veszed párodnak véleményét, szándékát. Ugyanakkor a kezdeményezést és kivitelezést megtartod magadnak. Lakásod inkább egyszerű, mint hivalkodó. A ház, és a hozzátartozó telek sok esetben igen nagy értéket képvisel.

Ha a Rák jegyében születtél, de Ascendensed a Vízöntő jegyében áll, a szellemi fölényt hangsúlyozod, ugyanakkor igen meleg otthont alakítasz ki magadnak, és szeretteidnek. Benső küzdelem folyik a lelkedben, hogy a nevelésedben meddig hallgass érzelmeidre, és mennyiben hallgass az eszedre.

Ha a Rák jegyében születtél, de Ascendensed a Halak jegyében áll, élénken nyitott vagy minden érzelmi impulzusra, ami a családod felől jöhet. Talán kicsit kellemetlen, hogy mindig csak várnod kell. A kezdeményezés nem erős oldalad. Ismered és kitalálod hozzátartozóid minden gondolatát. Lakásod könnyen „úszhat”, ha nem kényszeríted rá magad a fegyelemre és a rendtartásra.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top