Ocularium volt a neve az ókori-középkori harci sisakok szemnyílásának – amilyennel már Trianus császár emlékoszlopán, tehát az i.sz. II. század legelején is találkozhatunk. Előfordult, hogy a sisak szemnyílását – amely látás tekintetében előnyösebb lehetett, mint a sisakrostély –, kristályappal-lemezzel borították – mintegy beüvegezték – ami nem volt olcsó mulatság.  Alakja ilyenkor a nagyító szemüvegre emlékeztetett, és feltehetően hatással is volt kialakítására. Ez lehetett az elődje, őse a mai védőszemüvegnek.

Mint ahogy a hajdani olvasókő – lapis ad legendum – amikor utóbb célszerűségből, könnyebb kezelhetőség végett foglalatba került, nyelet kapott, Manokel – nem Monokel, monocle, monokli, lett belőle, vitathatatlan ősévé vált a mai kerek kézi nagyítónak, - a lupának, lupénak, amely francia nevét a kerek farkasfekélyről kapta. De őse mindenféle látásjavító nagyító szemüvegnek is.

Az első szemüveget, vagyis amikor a lencséket már foglalatba helyezték, és közel tartották a szemhez, a Velencei Köztársaságban, Muranóban készítették. Muranó már a XIII. században is a kristályüveg ipar egyik nevezetes központja volt, ahogy a mai napon is az. A muranói üvegtermékek hírére nagyon vigyáztak, az üvegiparűzést éppen ezért szakmai képzettséghez kötötték. Akkoriban szemüveget csak az készíthetett: „aki előttünk megjelenvén bebizonyította a szakmához szükséges tudását és a készítés módjában való jártasságát. Továbbá esküt tett munkájának becsületes folytatására.”

Az akkori velencei nagytanács annyira féltve őrizte a sokszínű muranói üvegtermékek titkát, hogy ha valamelyik üveges mester esetleg megszökött, bizony bérgyilkost küldtek a nyomába. Ha pedig előre megtudták, hogy szökni készül, egyszerűen helyben eltették láb alól.

A legtöbb szemüveglelet természetesen egyházi épületekből került elő, és ez könnyűszerrel magyarázható: olvasni akkoriban nem sokan tudtak, többnyire csak a klastromok lakói, hiszen a tudósok, könyv másolók jó része a középkorban szerzetes vagy másfajta egyházi személy volt. A ligái életben viselt magas rang, az előkelő származás, hatalmi pozíció nem járt együtt az írás-olvasás ismeretével, hiszen az uralkodók, nagyurak jó sokáig íródeákjukra bízhatták közölnivalójukat, udvari krónikásokat, udvari poétákat foglalkoztattak.

Könyves Kálmán magyar király is csak azért tudott írni-olvasni, mert eredetileg papnak készült, és Marcus Aurelius római császárnak, aki maga írta naplóját, jó ideig nem akadt ebben követője, a nagy hatalmú uralkodók között.

Ha valamiféle nagyobb jelentőségű újabb találmány, a kor ismereteinek színvonalán csodának számító felfedezés úgy terjedt el egyre szélesedő körökben, hogy alkotója, felfedezőjének kiléte homályban maradt, kézenfekvő volt, hogy csodatételként valamelyik közismert szent számlájának javára írták. Ez történt a szemüveggel is, ezért lett előbb Lukács, majd a VI. században élő Szent Fridolin – egy időre – a szemüveg feltételezett feltalálója, utóbb – jóval tartósabban – Szent Jeromos, aki is végül megmaradt a szemüvegkészítők – mai néven optikusok – védőszentjének.

Magyarországon a szemüvegipart már az 1285-as évben említik a történelemkönyvek. A pápai Páriz professzor, ahogy ő önmagát nevezezte Párizpápai Ferenc – említi a pápaszemet a szótárában, mint a specilhum megfelelőjét.  A specilhum latin szó, jelentése: sebek vizsgálására, szolgáló orvosi eszköz, amit kutasznak, vagy ma inkább szondának – neveztek.

A szemüveg szélesebb elterjedések Hunyadi Mátyás idejére eshetett. Évenként 30000 aranyat költött a korvinákra, könyvnyomdát alapított Budán, mindössze 32 évvel az európai könyvnyomtatás megjelenése után. Olaszországgal állandó érintkezésben volt, márcsak nápolyi felesége, Aragóniai Beatrix révén is. Kanizsay Orsolyának hatvan évvel Mátyás halála után, a XVI. Században már volt szemüvege!

Az első állandó látszerészbolt, a Calderoni féle vállalkozás lett Pesten. Calderoni István Olaszországból érkezett kereskedő volt, s a Váci utca és a mai Deák Ferenc utca sarján álló ház kapujában nyitotta meg „a csillagászhoz” című üzletét, 1819-ben. A kor ízlését kiszolgáló, forgalmas helyen alapított üzlet hamar virágzásnak indult. Árultak benne akkoriban divatos gipsz szobrocskákat, Olaszországból behozott alabástrom alakokat, és félkész szemüveg alkatrészeket.

Hopp Ferenc már nyolc éves korában kisinasként kikerül a morvaországi Fulnekból az üzletbe. Kitanulta a látszerész mesterséget, később feleségül vette Calderoni lányát, és a vállalkozás, akkor már „Calderoni és társa” a cég neve, az ő vezetése alatt európai, sőt Európán túli hírnévre tett szert. Már csakis optikai eszközökkel foglalkozott.

Antony Libál volt az első látszerésziparos Pesten. Széchenyi István gróf számos iparágat honosított meg Magyarországon, és támogatója volt mindennemű iparosodási törekvésnek. Anthony Libál is – aki akkor már önálló optikusmester volt Bécsben – Széchenyi István rábeszélésére hagyta ott a császárvárost, és telepedett le Pesten, 1846-ban.

A Libál család büszkén említi, hogy az egykori nagy hírű orvosok, köztük Lippay Gáspár, Hirschler Ignác, és Semmelweis Ignác is sűrűn megfordultak az üzletükben. Szemüveget rendeltek Libáléknál, - első példája ez Magyarországon annak, hogy orvosi vényre, orvosi útmutatás szerint készültek a szemüvegek.

Mára pedig életünk elengedhetetlen kellékévé, divatcikké vált a jó „öreg” pápaszem.

Kapcsolódó anyagok:

$$100$$

$$106$$

$$946$$

$$1971$$