A sztereotípia - mely egyébként nem csak negatív lehet - nem más, mint adott tulajdonságok, melyekkel egy szociális csoportot jellemzünk. Ezek lehetnek faji, etnikai, nemi, foglalkozási csoportok.

A sztereotípiák tanulási színterei a család, az iskola, a munkahely, a kortárscsoportok és ismerősök. Készen kapjuk őket, majd azon fáradozunk, hogy megerősítést találjunk rájuk, ritkán változtatjuk meg őket.  A legtöbb sztereotípiának persze vannak valós elemei, de azokat sem lehet a szóban forgó csoport minden egyes tagjára vonatkoztatni. A saját előítéletek mindig előnyt élveznek, hajlamosak vagyunk azokat magunk igazolásaként alkalmazni.

A sztereotip nézetek alkalmasak belső feszültségeink levezetésére is. Előfordul, hogy saját negatív tulajdonságainkkal ruházunk fel egy csoportot, és azon vezetjük le a mérgünket. Különböző mértékekkel élünk a felnagyítás esetében. Van, hogy egész apró különbségeket hajlamosak vagyunk hatalmassá nagyítani, de megeshet, hogy a ténylegesen nagy különbségekre teszünk még egy kanállal. Előfordul, hogy ellenőrizhetetlen saját gondolatokkal bővítjük az előítéleteinket, vagy éppen azokat az embereket választjuk ki az adott csoportokból, akik ténylegesen rendelkeznek az általunk felsorolt tulajdonságokkal, így megint csak csalunk. Előítéleteink tárgya szinte bármilyen csoport lehet: etnikai, politikai, gazdasági, vallásos, kulturális, nemi, életkori és így tovább.

A sztereotípia funkciója szerint meggyorsítja az információk használatát, a tájékozódást, így megkönnyíti az eligazodást a csoportok területén. Az előítéletek a sztereotípia következményei, és mindig kedvezőtlenek az adott szociális csoportra nézve. Arondo szerint az előítélet a személyiségben gyökerezik, és a szocializációnk során vesszük magunkhoz, tehát megtanuljuk környezetünktől. Befolyásoló tényező, ha a szülő túl erőszakosan adja át a társadalmi normákat gyermekének, és a gyereket közben elnyomja; annak személyisége frusztrált lesz, amit szülein nem vezethet le, más utat keres hát. A célpontok pedig a kisebb csoportok lesznek, amelyeket körbelengnek a sztereotípiák, és már úgyis a köztudatban vannak. Kiválaszt egy-két nemkívánatos jellemzőjüket, és a csoportok megismerése nélkül elítéli azokat, és levezeti frusztrációit rajtuk.

Gyakran hallani tüntetésekről, amiket a sztereotípiák megváltoztatására rendeznek. Mindez magában nem elegendő, az embereknek nyitottaknak kell lenniük az új nézetekre. A modellek nagy része például nem anorexiás és drogos, a bőrruhás motorosok nem elvetemült, érzéketlen verőgépek, a sportolók nem azért lettek azok, mert tudásukat nem tudták másban kamatoztatni, a gyári munkás nem képzetlen, műveletlen ember, a szőke nők pedig nem buták, akik csupán testi adottságiak használják ki, és még lehetne sorolni napestig.

Az ok tehát, hogy az előítéletek nem, vagy csak igen lassan változnak, abban rejlik, hogy örököljük az előttünk lévő generációtól őket, és ha hiszünk bennük, megváltoztatni nem nagyon fogjuk tudni. Lehet, nem is akarjuk, tehát úgy adjuk tovább, ahogyan kaptuk. A változáshoz nyitottság kell, és több oldal nézőpontjának a megismerése.