A tarka nyuszi

2009. 05. 04.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A rajzot egészében nézve valóban feltűnő a nagy tarka nyuszi, Andris rajzának ez a központi témája. A rajz elemeiben vizsgálva azonban többet elárul, mint azt, hogy nagyon fontos számára ez a kis állat.

Belső kontrollos kisfiú, vagyis általában ő maga alkotja a szabályokat, kicsit öntörvényű, és még a saját maga által hozott szabályokat sem mindig tartja be. Kicsit türelmetlen is, belekezd dolgokba, de nem mindig fejezi be azokat. Információéhsége nagy, ő az, akit szinte minden érdekel.

  Érzelmileg az  édesanyjához kötődik, az értékek alapján pedig az apai oldallal azonosul. Jó lenne tudni, hogy Andris kihez kötődik jobban, az édesapjához, vagy a nevelőapjához, így lenne igazán értelmezhető, hogy kinek szólnak az általa lerajzolt "jelek". Ennek tisztázására azonban nem volt lehetőségem.

Andris érzelmileg sebezhető, érzékeny gyerek. Érzelmektől vezérelve dönt. Fontos számára a harmónia, a biztonság, ezt azonban jelenleg nem kapja meg.  Az apai oldalon egyszerre jelenik meg a kapott szeretet, és a szeretet iránti vágy. Kap ugyan szeretetet, de valami mégis nyomasztja. Már tudja, hogy mások szeretetét bármikor el lehet veszíteni. Igénye van a kapcsolatokra, barátságokra, azonban nehéz közel kerülni hozzá. A rajzon lévő felhők probléma jelenlétére utalhatnak.

Háza, melyet az apai oldalra rajzolt sok mindent elárul. Kétfelé kell megfelelnie, kétféle elvárásnak. Elvált szülők gyermekeinél ez gyakran előfordul. Kiszolgáltatottnak érzi magát olyan értelemben, hogy nem tud védekezni a külső hatásoktól, nem tud megfelelni az elvárásoknak, és úgy érzi nincs, akitől védelmet kaphatna. Feltűnő a ház tetején lévő villámhárító, szinte arra utal, hogy hárítania kell valamit. Nagy a feszültség benne, ezt azonban nem tudja megfelelő módon levezetni.

Azt gondolom, hogy az édesanyának mindenképpen meg kellene tudnia, hogy Andrisnak az édesapai vagy a nevelőapai elvárások okoznak-e problémát, és hidat kellene képeznie a gyermek és a kérdéses személyek között, elősegítve ezzel, hogy Andris érezhesse azt a biztonságot és harmóniát amire vágyik.

Ihász Judit - grafológus

Kapcsolódó anyagok:

$$3155$$

$$3307$$



Szerző

donna.hu



Scroll to Top