A tinik fele alkoholista lesz 25 éves korára?

2011. 06. 10.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

A tinédzser korosztály mindig is nagyon vadnak, újítónak számított, mégis, mostanság kezd kicsúszni a felnőttek kezéből az irányítás. Kicsit utánanéztem, hogy is áll a tini korosztály az alkohollal és hogy ez valóban nagymértékben befolyásolja-e az életüket, vagy az alkohol is csak egy módja a lázadásnak.

Riasztó jelek itthon

A tinédzser korosztály mindig is nagyon vadnak, újítónak számított, mégis, mostanság kezd kicsúszni a felnőttek kezéből az irányítás. Hazánkban pár hete döbbentette csak rá a szülők nagy részét egy tragédia arra, hogy mekkora bajban is vannak a tinik. Az útkeresés, az élet felfedezése és a lázadás néha olyan túlkapásokat és ezekből fakadó tragédiákat eredményeznek, mint a West Balkán esetében. A tragédia kapcsán beszéltek már a szülők felelősségéről, az üzemeltetők felelősségéről, de van egy olyan aspektusa a dolognak, ami kevés visszhangot kapott, ez pedig a fiatalok felelőssége.

Pedig nekik is van. Hiszen fiatal felnőttekről beszélünk, akik már különbséget tudnak tenni jó és rossz, helyes és helytelen közt. Vagy mégsem? Az alkohol és a drogok nagyban befolyásolták a West Balkánban történteket és ennek kapcsán kicsit utánanéztem, hogy is áll a tini korosztály az alkohollal és hogy ez valóban nagymértékben befolyásolja-e az életüket, vagy az alkohol is csak egy módja a lázadásnak.

Egy drámai tanulmány

Néhány hete egy finn tanulmány látott napvilágot, melyben azt vizsgálták, hogy a tinik féktelen ivási szokásai vajon befolyásolják-e őket később, vagy csak életük azon szakaszában vannak, mikor kitombolják magukat, aztán maguk mögött is hagyják ezt. Sajnos az előbbi bizonyosodott be.

A tanulmányban 600 ikerpárt vizsgáltak, és arra a szomorú következtetésre jutottak, hogy minél több alkoholt fogyaszt a fiatal 18 éves koráig, annál valószínűbb, hogy alkoholizmust diagnosztizálnak nála, mire eléri a 25. életévét. A kutatás eredményei bár csak nemrég jelentek meg egy a témára specializálódott szaklapban, a Clinical and Experimental Research-ben, de egyre inkább a médiafigyelem középpontjába kerülnek.

A kutatók szerint ez nem is csoda, hiszen a tinik alkoholproblémái egyre elmérgesednek világszerte és a szülők egyre kevésbé hajlandóak tudomást venni róluk. „Sajnos világszerte az a tapasztalat, hogy a szülők csak akkor cselekszenek, ha a fiatal annyira sokat ivott, hogy orvosi ellátásra szorul. Persze ennek a másik oka, hogy a tinik nagyon ügyesen cselezik ki a szüleiket és jutnak hozzá az alkoholhoz, azért reményeink szerint ez a tanulmány felnyitja azon szülők szemét is, akik eddig nem vették észre, mit csinál a gyermekük, amíg szórakozni megy.” – magyarázta Jaakko Kaprio és  Richard J. Rose, a tanulmány két szerzője.

„Sajnos azt is ki kell jelentenünk, hogy az alkoholizmus diagnosztizálása egyre fiatalabb korban lehetséges. Sőt, általában már 18 éves korra megállapítható a tinik egy részénél. „ A tanulmány szerint a megfigyeltek 46%-a rendszeresen ivott annyit, hogy bátran megállapítható volt náluk az alkoholizmus, mire betöltötték a 18. életévüket.

Otthon is isznak

Sokan ilyenkor arra gondolnak, hogy persze, a bulik hangulata magával ragadja a fiatalokat, és felöntenek a garatra, de sajnos már ez sem egyértelműen így van. A tanulmány azt is kiderítette, hogy a rendszeresen ivó tinik jó része otthon, egyedül is iszik, ha nincsenek otthon a szülei.

„Az otthoni ivás sajnos a fiataloknál csak egy szakasz. Ha előbb jelentkezik, mint hogy a fiatal elkezdene társaságba járni, akkor valószínűleg állandósul, tehát a fiatal szórakozóhelyen és otthon is fog inni. Azoknál, akik viszont előbb kezdenek szórakozóhelyen alkoholt fogyasztani, az otthoni ivás valamivel ritkábban figyelhető meg.” – állítják a szerzők.



Szerző

donna.hu



Scroll to Top