A vén kecske és a lányka
2008. 03. 11.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.
A legtoleránsabb ember is felhúzza szemöldökét, ha olyan kapcsolatról
hall, amelyben a felek között nagy a korkülönbség. Rögtön eszünkbe jut,
hogyan is rémisztgettek szüleink a vénülő „cukros bácsival”, mindenki
ismer jó pár viccet a „vén kecskéről”, és irodalmi ismereteink is arra
késztetnek, hogy kinevessük azt a férfit – vagy nőt –, aki jóval
fiatalabb társat akar szerezni magának. Arra neveltek minket – s mi is
arra neveljük gyermekeinket –, hogy eleve csak rosszat feltételezzünk
az ilyen emberekről, s olyan tulajdonságokat kapcsoljunk hozzájuk, mint
például a kéjenckedés, hatalomvágy, feltűnősködés stb., a fiatalabb
partnert pedig nyerészkedőnek, hazudozónak, csalfának tarjuk.
Persze
az is közismert, hogy számtalan híres ember is ebbe a körbe tartozik,
például Picasso, Chaplin – és sokan mások – nagypapa korukban
választottak maguknak huszonéves partnert. „Nekik szabad!” – mondjuk
erre, hiszen a távolból csodált és tisztelt embereknek könnyű
megbocsátani, elnézhető, ha nem átlagos életet élnek. Csak deresedő
halántékú kollégánktól, szomszédasszonyunktól várjuk el, hogy
„normális” legyen.
Mégis, mennyire kettősen értékeljük ezt a helyzetet! Egy „vén kecskét”
mindeközben egyfajta dicsfény leng körül, hiszen a nő a mai napig
„értéktárgy” is. Minél jobb – fiatalabb, csinosabb, szebb, okosabb stb.
– partnere van egy férfinak, annál magasabb a férfitársadalomban
elfoglalt helye. A feleség, a barátnő ugyanis nem csupán társ, hanem
státuszszimbólum is egyben: egy házibulin, társasági összejövetelen,
bálon egyáltalán nem mindegy, hogy milyen nőt „vonultat fel” az ember.
De ha csupán az motiválja a férfit, hogy fiatal társat szerezzen
magának, a kettejük kapcsolatában nem alakul ki szeretet,
felelősségvállalás a másik iránt, féltés helyett csupán féltékenykedik
a férj. Hiszen pontosan érzi, hogy a lány csak a társadalmi, anyagi
előnyök miatt van vele, s ez az összetartó erő nem elegendő.
Kettejük viszonyát az állandó erőpróba teszi feszülté, s végül a
legerősebb akarat dönt. A felek küzdenek önmagukkal: szabadság vagy jó
élet – ez a nő krízise, presztízs vagy békés kapcsolat – ez a férfi
belső harca. S egyidejűleg egymás ellen is harcot folytatnak,
rendszeressé válnak az érzelmi zsarolások, fenyegetőzések, viták és
veszekedések. Ilyen környezetben természetes, hogy a szex sem megy, s
míg a férfitársak irigységének legfőbb oka az, hogy fiatal testet
birtokol a másik, kiderül, hogy az ilyen férj szexuális élete üresebb
és nyomorultabb, mint másoké.