A Nap és a Hold után a Vénusz a legragyogóbb égitest. Akár a Merkúr, a Vénusz is fázisokban fedi fel magát előttünk. Amikor fénylő, növekvő fázisban van, akkor van hozzánk a legközelebb, mintegy 26 millió mérföldre.

Amikor „televénusz” van, a Vénusz a Nap távoli oldalához van közel, és sokkal kisebb gömbnek látszik, kb. 160 mérföld távolságra. A Vénuszt gyakran nevezik a Föld húgának, mivel egyes fizikai vonásait tekintve hasonló a Földhöz. Körülbelül egyforma a méretük, a térfogatuk, a tömegük, a sűrűségük és a gravitációs erejük is. Itt végződnek a hasonlóságok, vannak hatalmas különbségek is. Először is a Vénusz hátrafelé forog – a mi nézőpontunk szerint -, vagyis kelet-nyugati irányban. Ez annyit jelent, hogy a Vénuszon a Nap Nyugaton kel és Keleten nyugszik.

Egy másik érdekes jelenség, hogy egy nap a Vénuszon (= 247 földi nap) hosszabb, mint egy év ( = 225 földi nap), s ezért a nap a Vénuszon a leghosszabb az összes bolygó közül. (Azért, mert a Vénusz gyorsabban kering a Nap körül, mint ahogyan a saját tengelye körül forog)

Noha a Vénusz a legközelebbi szomszédos bolygónk, valódi fizikai természete nagyrészt titok marad előttünk. Teleszkópos kutatás nem tudott még bekémlelni a nagy felhőköpeny alá, amely beborítja. Hogy további adatokat nyerjenek fizikai jellegéről, a tudósok radar és rádióhullámok segítségével kutatják a Vénuszt, és személyzet nélküli műholdakat küldenek fel, hogy leleplezzék az égi Aphroditét körülvevő néhány ködfoltot. 

A Vénusz éghajlata nagyon meleg. Légköre foglyul ejti a Nap sugarait, komoly üvegházhatást keltve, ezért az átlag felszíni hőmérséklet megközelíti az 500 Celsius fokot. A felhők nemcsak visszatartják a hőt, hanem meg is törik a Nap fényét. Ez sok különös optikai csalódást eredményezhet, de sajnos ezekről csak feltételezéseink vannak, hiszen a Vénusz tőlünk való távolsága és különösen extrém légköri viszonyai miatt még nagyon sokat kell várni arra, hogy egy asztronauta a saját szemével láthassa ezeket.