A Vízöntő jegyének mitológiája

2011. 01. 24.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Ameddig csak vissza tudunk nyúlni a lejegyzett történésekig, a Vízöntő jegyét mindig vagy egy fiú-, vagy egy férfialakkal társították, aki vizet önt ki egy kancsóból. Volt, amikor az ember figuráját elhagyták, és csak egy korsót ruháztak fel minden égi fontossággal. Ez elsősorban az arab magyarázatokra igaz, mert a muzulmán hit tiltja, hogy emberi alakot ábrázoljanak.

Babilóniában az eső átkának, vagyis Shabatunak hívták. Az akkádiak minden folyóvíz székhelyének tartották.

Mint Ruben törzse megtalálható a Vízöntő jegye az Ószövetségben, Jákob gyermekeként.

A római és a görög mitológiában két fő legenda jeleníti meg a Vízöntő jegyét. Az egyik történelmi özönvízre utal, amely minden nép szóbeli hagyományai között is megjelenik.

Amikor az emberek már nagyon rosszak és irányíthatatlanok voltak, egyszer Zeusz elhatározta, hogy elpusztítja mindnyájukat... Özönvizet küldött a Földre, hogy elmosson minden élőlényt. Egyedül Deucaliont figyelmeztette apja a közelgő viharra, és azt tanácsolta neki, hogy építsen egy erős faládát, amelyben ő és a felesége, Pyrrha megmenekülhet. Kilenc napig tartott a szörnyű esőzés, és amikor elállt a vihar, a faládát a Parnasszus hegye alá mosta a víz.

Ezután Deucalion és felesége elmentek Delphoiba, hogy megkérdezzék a jósdában, hogyan szaporíthatnák el újra az emberi fajt. Ott azt a tanácsot kapták, hogy dobjanak a hátuk mögé köveket. Amelyeket Pyrrha dobott hátra, azokból a kövekből lányok lettek, amelyeket Deucalion, azok a kövek férfivá változtak. Így ebből a népből megalapították Locris városát.

Egy másik mesében Ganymédés szerepel, egy gyönyörű fiú, Trós király fiacskája. Zeusz állítólag annyira rajongott ezért a fiúért, hogy sas képében elrabolta őt, felvitte az Olymposra, és Zeusz pohárnoka lett. Zeusz a fiúért cserébe négy csodalovat ajándékozott Trósnak, melyek a diadalszekeret húzták.

Ha szeretne rendelni egy asztrológiai előrejelzést havi lebontásban, vagy szeretné teljesen ingyen aszcendensét kiszámoltatni, azt megrendelheti a triamos@digikabel.hu e-mail címen, vagy a 06-90-189185 emeltdíjas telefonszámon.  Ha többet szeretne tudni az asztrológiáról, látogasson el a www.nemethagi.com weblapra!



Szerző

donna.hu



Scroll to Top