Akit a gyökerek megkötöttek

2010. 08. 11.
Ez a cikk elmúlt egy éves, így elavult lehet.

Sándorfi István (Étienne Sandorfi) 1948. június 12-én született Budapesten. Édesapja az IBM hazai  igazgatója volt, 1950-ben kémkedés vádjával ítélték el öt évre. Pár nappal az 1956-os forradalom kitörése előtt szabadult, majd az IBM segítségével az egész család elszökött Magyarországról.  Számos országban és városban tartózkodtak rövidebb-hosszabb ideig, míg végül Franciaországban telepedtek le.

 

Művészete kimagasló tehetségről tett tanúbizonyságot. Már 12 évesen ecsetet ragadott, kezdetben a kispesti ablakból kilesett embereket, forradalmárokat, majd 15 éven keresztül saját magát festette meg, melynek fő oka az volt, hogy zavarta munka közben a társaság. Első kiállítására 17 éves korában került sor, ezeket a képeket még tollal rajzolta, a tintát pedig ujjaival elmaszatolva szinte fényképminőséget produkált.

Képei gyakran megbotránkoztatták az embereket, sokszor ábrázolta magát és később modelljeit is torzóként, kicsavart végtagokkal, bekötött szemmel. Két lánya számos képén felfedezhető, néhányon szokatlan tárgyak társaságában. Háttere mindig egyszerű, semleges fal volt, azonban annak repedéseit gondosan, a legaprólékosabban kidolgozta.

 

Magyarországra ötven évvel disszidálásuk után jutottak el művei, és azóta sem sok kiállítása látott hazánkban napvilágot.

Bár a kritikusok a hiperrealista művészek közé sorolták, ez valójában sohasem volt helyénvaló. Az aprólékosan kidolgozott képeken ugyanis mindig szándékosan valami hibádzott, hol egy elmázolt kéz, hol egy elmosódott lábfej, mely általában megtörte a fotószerű hatást.

A művész Franciaországban hunyt el 2007. december 26-án, de az anyaföldhöz mindig hű maradt. Bár Párizsban vettek tőle végső búcsút, hamvait végakaratának megfelelően Magyarországra hozták. Sándorfit a kispesti temetőben helyezték végső nyugalomra.

 



Szerző

donna.hu



Scroll to Top